language

Akták:

EMIR-ügy highlight_off

Lapok:

EMIR-ügy

EMIR-ügy

A magyar kormánynak 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések miatt - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ 2017. május 14-én. Ez a második legnagyobb összeg, amit Magyarországnak vissza kell fizetnie a négyes metró után. Ennek oka, hogy az Európai Unió súlyos szabálytalanságokat állapított meg nyolc, 2003 és 2009 között megkötött szerződés ügyében. A vizsgálatok során kiderült, hogy a felelős állami szervek a Welt 2000 Kft. részére a közbeszerzési szabályokat súlyosan megsértve, a magyar állam érdekeivel ellentétes módon juttatták el üzleti köröknek annak az informatikai rendszernek a működtetését, amely 12 ezer milliárd forintot kezelt" - fogalmaztak.

 

Dobrev Klára – Gyurcsány Ferenc felesége – 2002-től a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség jogelődjének elnökhelyettese volt 2004 augusztusáig – írta az ügy kapcsán az Origo. Dobrev alá tartozott a monitoring módszertani főosztály, amely az EMIR-rendszert gondozta. Az illetékes tárcaközi bizottság 2003-as és 2004-es üléseiről készült jegyzőkönyvek tanúsága szerint az EMIR-ről szóló napirendi pontok témafelelőse Dobrev Klára volt. Az Origo szerint Dobrev „meghatározó szerepet játszott” az EMIR ügyében és a Welt 2000 Kft.-vel kötött megállapodások megkötésében. A visszafizetendő összeg azért tizennyolcmilliárd forint, mert a Welt 2000 Kft. a 2004-es indulás óta ekkora összegre kapott megrendelést. A társaság többségi tulajdonosa és ügyvezetője az azóta elhunyt Komáromi András volt, a jelzett időszakban MSZP-s képviselő a kőbányai önkormányzatnál. A magyar állam 2014 végén, „hogy orvosolni tudja a mulasztást”, megvásárolta a Welt 2000 Kft. üzletrészeit – írják. 

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

Az NFÜ egykori elnökhelyettese, Heil Péter szerint a rendszert eddig 9 audit vizsgálta, köztük 2009-ben az Európai Bizottság auditja is. Szerinte nem korrupcióról, hanem eljárási hibáról van szó. Amikor ráadásul felmerült, hogy a hirdetmény nélküli eljárás problémás lehet, akkor az NFÜ jogelődje, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal maga fordult bírósághoz a jogi helyzet tisztázását kérve. Források szerint a rendszerre 2007-2015 között több mint 25 milliárd forintot költöttek. Az összeg nagyobbik részét pedig 2010 után fizették ki, ráadásul a második Orbán-kormány hivatalba lépése után a projektet számos alkalommal módosították, rendre emelve a támogatható költséget - derült ki a Népszava összeállításából.

 

 

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Milliárdokba kerülhet Magyarországnak a Gyurcsány házaspár trükkje

Akár 18 milliárd forintot is visszakövetelhet Magyarországtól az Európai Bizottság, mert szabálytalan közbeszerzésekre bukkantak a 2007–2013-as uniós gazdasági ciklus ellenőrzésekor. Az erről szóló jelentéstervezet összefoglalója jutott most el az Origóhoz. A kifogásolt ügy az ún. EMIR projekt, amely az előző uniós költségvetés magyarországi pénzeinek informatikai kezeléséért felelt. A rendszer kiépítésével egy szocialista elköteleződésű magáncéget, a Welt 2000 Kft.-t bízták meg, de úgy, hogy az EU megállapítása szerint a sokmilliárdos megbízások teljes mértékben megszegték a közbeszerzési szabályokat, és súlyosan megsértették a magyar állam érdekeit. Az EMIR története Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének egyik zavaros ügye, pláne, hogy a trükközésben a jelenlegi DK-vezér felesége, Dobrev Klára és a Gyurcsány család egyik bizalmasa, Heil Péter is vastagon benne lehetett. Az újabb szocialista korrupciós ügy miatt a kormány büntetőfeljelentést tesz.

Verseny nélkül adták a milliárdos állami munkát

Alaposan bebetonozódott egy cég a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél, és verseny nélkül kapja sorra a milliárdos összértékű megbízásokat. Eredetileg épp ezt akarta elkerülni az állami hivatal, de a szándék megbicsaklott. Az első szerződések idején a cég főtulajdonosa MSZP-s önkormányzati képviselő volt. A vállalkozás 3,8 milliárdnyi megbízást kapott eddig, ebből csak 262 millióért kellett versenyeznie.
Találatok: [5]  Oldalak:   1