language

Kulcsszavak:

kémkedés highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [21]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Kedden elkezdődött Kovács Béla kémkedéssel vádolt volt jobbikos politikus pere

Kedden elkezdődött az Európai Unió (EU) intézményei elleni kémkedéssel, valamint költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával vádolt Kovács Béla - ismertebb nevén KGBéla - európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus elleni büntetőper a Budapest Környéki Törvényszéken. Az ülést államtitok miatt zárt ajtók mögött tartják.

Felmentették a Szilvásyt elengedő hadbírót

Jogerősen is ártatlan az ellene felhozott vádakban Varga Béla nyugalmazott hadbíró, aki a 2041-ig titkosított kémper nyomozati bírájaként nem helyezte előzetesbe Szilvásy György volt titkosszolgálati minisztert. Nyugdíjazták, majd vádat emeltek ellene. Felmentése után perelheti az államot.

Jobbikosok után nyomoz a csalás elleni hivatal

Vizsgálatot indított az EU csalásellenes hivatala a kémkedéssel is vádolt Kovács Béla jobbikos képviselő és egykori párttársa, Szegedi Csanád ellen. Azzal gyanúsítják őket, hogy fantomalkalmazottakat vettek fel. Brüsszeli munkájáról megkérdeztük Kovács Béla egyik volt gyakornokát és megszereztük a gyakornoki program hivatalos dokumentumát is.

Hat év börtönt kapott Földesi-Szabó László

A korábbi tárgyalás szünetében elmenekült Földesi-Szabó László, ezért a péntek ítélethirdetés közben megbilincselték, úgy kellett végighallgatnia, hogy hatévi börtönbüntetést kap.

Csak részben bűnös az Orbánt figyelő NBH-főigazgató

Nem követett el hivatali visszaélést Laborc Sándor a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete szerint, viszont bűnösnek találták magántitok jogosulatlan megismerésében. Mivel a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának ügyeiben minden adat államtitok, még azt sem lehet tudni, pontosan miről szólt az eljárás, de a feltételezések szerint Orbán Viktor és Kövér László jogtalan megfigyelése volt a vád.

Kémkedéssel vádolja az ügyészség a volt titkosszolgálati vezetőket

Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója ellen kémkedés, Szilvásy György volt miniszter ellen felbujtóként elkövetett kémkedés miatt nyújtott be vádiratot a katonai ügyészség.

Nem akarta megvesztegetni a házát átkutató nyomozót Galambos Lajos, állítja ügyvédje

"Nem igaz, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója a lakásában tartott házkutatás során meg akarta a vesztegetni az egyik nyomozót" - állítja Galambos Lajos ügyvédje. Galambos Lajost kedden hallgatták ki, ügyvédje szerint a gyanúsításban szereplő minden pontra válaszolt.

Börtönbe vitték a rendőrök a kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajost

A fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították Galambos Lajost. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) kémkedéssel vádolt volt vezetőjének a ügyvédje szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a bíróság már elrendelte az előzetes letartóztatását.
Találatok: [21]  Oldalak:   1 2 3   >  >>