language

Akták:

Kishantos highlight_off

Lapok:

Kishantos

Kishantos

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ (KVK) 21 évnyi biogazdálkodás után tíz részre osztott gazdaságának összes területét elvesztette a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) földhaszonbérleti pályázatán. A győztesek közt található Mezőfalva polgármestere, Márok Csaba, a Hantosra bejegyzett Simon Kft. felügyelőbizottsági tagja, valamint Simon-Hornok Réka, akinek apja és férje is ugyanezen cég tulajdonosai. A KVK szerint a Simon Kft a maximálisan megengedett 1200 hektáros birtokméretet messze meghaladó 2900 hektáron gazdálkodik. Szintén sikerrel pályázott a Mező Vidék Bt., amelynek tevékenységei között a céginfo szerint még a pályázat benyújtásakor sem szerepelt mezőgazdasági tevékenység. A KVK ügyét felkaroló Geenpeace Magyarország, illetve a pályázat eredménye ellen tiltakozók meggyőződése szerint a földek odaítélésekor szubjektív döntés született. A Greenpeace ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt tett feljelentést, a jogos földhasználók személyének megállapítására pedig birtokperek indultak.

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Együtt-PM: Olyan pályázó is nyert Kishantoson, aki nem is indulhatott volna

Az Együtt-PM szerint olyan induló is földbérlethez jutott a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ földterületeire kiírt pályázaton, aki nem is nevezhetett volna. Szabó Rebeka országgyűlési képviselő úgy véli, van például betéti társaság, amely a pályázat alatt alakult, olyan tulajdonossal, aki előzőleg építési vállalkozóként dolgozott.

Úgy gazdálkodok, ahogy kell, mi köze ehhez a Greenpeace-nek?

Ha javulni kezd az idő, elkezdik bevetni a kishantosi szántókat a földpályázaton nyertes gazdák, nem törődve azzal, hogy a helyi ökogazdaság szerint az még mindig az övék. A minisztérium szerint a föld már az új bérlőké, akik akár kártérítést is követelhetnek, ha akadályozzák őket a munkában. Pedig több pályázó elég neccesen fér csak bele a kiírásba. Kik kapták a kishantosi földeket, és miért haragszanak a Greenpeace-re?

Farkashordát várnak az állammal packázó ökoforradalmárok

A kishantosi ökogazdaság vezetése megtagadta, hogy átadja a földeket a Nemzeti Földalapkezelőnek. A gazdaság ügyvezetője azt mondta, hogy "a földekért zajló háború csak most kezdődik". A gazdaság előzőleg hiába pályázott az általa 15 éve használt állami földekre, azokat mások nyerték, és ma kellett volna átadniuk a területet. Az átadáson közel 150-200 aktivista jelent meg, hogy tiltakozzon a földek elvétele ellen. Az NFA szerint kizárólag szakmai szempontok alapján hoztak döntést.

"Save Kishantos" - ökogazdaságért akciózott a Greenpeace

Gigantikus méretű, 500 méter hosszú és 150 méter széles, a magasból jól látható "Save Kishantos" felirat elhelyezésével tiltakozott csütörtökön a Greenpeace Magyarország az ellen, hogy az eddigi üzemeltető helyett tíz részre osztva mások nyerték el a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ 452 hektáros állami tulajdonú földjét a Nemzeti Földalapkezelő pályázatán.
Találatok: [4]  Oldalak:   1