language

Kulcsszavak:

nyomásgyakorlás highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Tízszer többet fizetett az LMP a plakátjaiért, mint a Jobbik

Míg az LMP-nek plakátonként 80 ezer forintot kell fizetnie, addig a Jobbiknak 6500 forintot kellett Simicska Lajos cégeinek kifizetnie a plakátkampányáért. A jobbikos plakátkampány-botrány miatt már a hatóságok is vizsgálódnak, az állam áfa-vesztesége százmilliós nagyságrendű.

Elsöpörheti Vona Gábort a korrupciós Simicska-Vona plakátbotrány

A Híradó.hu számolt be arról, hogy aggódnak a Jobbikban a Simicskával kötött megállapodás miatt. Egy hete derült ki, hogy a NAV költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz Simicska plakátcégeinél. Az a gyanú, hogy a Simicska-cégek kevesebb plakáthelyet vallottak be a NAV-nak. Vagyis hogy sokkal több plakáthelyet adtak a Jobbiknak, mint amennyit hivatalosan bejelentettek. Másképpen fogalmazva, a Jobbik szinte ingyen jutott plakáthelyekhez. Volt, amit napi 200 forintos áron kapott meg, ami persze nevetségesen kevés. Egy plakáthelyért normális esetben havonta 30-40 ezer forintot kérnek el - Simicska a Jobbiktól csak 6 ezret kért. Ez a magyar államnak több mint 100 milliós áfakiesést jelent. A Jobbikban állandó témává vált az elmúlt napokban Vona pártelnök személyes felelőssége, hiszen Simicskával együtt korrupciós ügybe vitte a Jobbikot. Egyre többen kérdezik a pártban: mi a személyes haszna Vona Gábornak

A boltzárnak 26 támogatója már biztos van

A boltzáras népszavazási kezdeményezést az MSZP-t megelőzve benyújtó Erdősi Lászlóné mellett 25 támogatója már biztosan van a vasárnapi boltzárnak. Ennyi támogató aláírást adott be ugyanis Erdősiné a kérdése mellé. Patyi András NVB-elnök szerint lehet, hogy ennél a jövőben több kell majd egy referendumhoz. Sem Erdősiné, sem polgármester férje nem beszél a botrány miatti lemondatási szándékról.

A műtrágyakirály, aki Csányit ostromolja

Egy kamionnal érkezett a kádári Magyarországra, ahol még 30 évesen is kajak-kenu edző volt egy szabolcsi kistelepülésen, aztán alig húsz év alatt a második leggazdagabb magyar lett Bige László.

Áder: a kormány rendelte meg az OK-nyomozást

Áder János, a Fidesz alelnöke azzal vádolta meg a parlamentben a rendőrséget, hogy politikai megrendelésre dolgozott az Országimázs Központtal szemben. Áder megismételte korábbi vádját, hogy a rendőrség súlyos törvénytelenségeket követett el a nyomozáskor. A miniszterelnök távollétében válaszoló Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter visszautasította, hogy a kormány irányítaná a rendőrséget az OK-nyomozásban.
Találatok: [5]  Oldalak:   1