language

Kulcsszavak:

kereskedelem highlight_off
pénzmosás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Csaltak a vámon, csaltak az áfán, pénzfutárokkal szelték át Európát, most Budapesten emeltek vádat ellenük

Egy az OLAF által is vizsgált pénzmosási ügyben indított eljárást a Fővárosi Főügyészség. Két bűnbanda játszott össze, kínai termékek importjával ügyeskedtek.

Csendben elpöfög

Szeptemberig 112 millió szál illegálisan behozott cigarettát foglalt le az adóhatóság az idén. Az áru keletről érkezik, és a csempészetből tetemes vagyon is összejöhet. A módszerek változatosak, s nehéz kiszűrni a hatósági részről felmerülő korrupciót is.

Pofátlan áfacsalást leplezett le a NAV - milliárdokat nyúltak le

Két, csokoládéval és étolajjal kereskedő bűnszervezet együttesen csaknem hatmilliárd forint áfát csalt el, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslatot tett mindkét ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnél.

Ötmilliárd forintos pénzmosást fedett fel a NAV

Csaknem ötmilliárd forint értékű, kábítószer-kereskedelemből és dohánycsempészetből származó pénz eredetét akarta eltüntetni az a nemzetközi bűnszervezet, amelynek kilenc tagját Magyarországon fogták el és vették őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint az Egyesült Államok rendőrségének együttműködésével – hangzott el az köztévé csütörtök esti híradójában.

A legtöbb pénzt most így lehet csinálni Magyarországon

Olyan lehetőséget kapott az államtól egy svájci központtal működő, részint offshore hátterű cég az utóbbi négy évben, ami egészen egyedülálló módon tudta gazdagítani a tulajdonosait.
Találatok: [7]  Oldalak:   1