language

Intézmények:

4iG Nyrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Lapok:

Portfolio highlight_off

4iG Nyrt.

Nemzetközi infokommunikációs vállalatcsoport, mely állami segítséggel vált jelentős piaci szereplővé.

A kiemelkedő bővülés 2018 után kezdődött: a T-Systems nagyvállalati üzletcsoportjának akvizícióját bejelentették, ám később hitel-lehívási nehézségekre hivatkozva nem teljesítették. 2020-ban a vállalat új leányvállalatot alapított az Antenna Hungária Zrt.-vel és a New Space Industries Zrt.-vel, melynek célja, hogy 2024-ben műholdat lőjenek az űrbe. 2021. március 29.-én bejelentették, hogy megveszik a DIGI csoport (DIGI Kft, Invitel Zrt., ITV Zrt.) leányvállalatait. 2021. november 30-án teljesen a cég kezébe került a csoport 625 millió euróért, azaz 232 milliárd forintért. 

2021. szeptember 13-án jelentette be a 4iG, hogy megvásárolja az Invitechet. 2021. december 21-én bejelentették, hogy megszerezték a Telenor d.o.o. Podgorica, vagyis a Telenor Montenegro 100 százalékos részvénycsomagját. A cégbe kisebbségi tulajdonosként beszállt a német Rheinmetall AG hadiipari cég. 2022-ben a 4iG megszerezte az állami Antenna Hungária többségét, majd az állammal közösen a Vodafonemegvásárlására kötöttek előzetes, nem kötelező erejű megállapodást.

2023-ban leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. megállapodást kötött a DIGI mobil infrastruktúráját tulajdonló MIS Omega Mobilhálózat Kft. értékesítésére, a társaságot a magyar állam tulajdonában lévő Pro-M Zrt. vásárolja meg.

A 4iG többségi tulajdonosa Jászai Gellért a kizárólagos tulajdonában lévő iKON Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt Manhattan Magántőkealapon keresztül.

Portfolio

A portfolio egy lapcsalád, amelyen belül a portfolio.hu a hazai online portálok közül az egyik legolvasottabb gazdasági témájú újság. A Portfolio Csoport az online felületeken túl nyomtatott kiadványokkal is foglalkozik. A magyar nyelvű cikkek mellett az újság angol nyelvű írásokkal is megjelenik A lapcsaládot 1999-ben alapították, azóta mind a lapok tekintetében, mind a tevékenységükben bővültek. 2004 óta rendszeresen rendeznek különböző konferenciákat pénzügyi, gazdasági témákban. A Net Média Zrt. a lapcsalád kiadója, melyet 2016-ban Balogh Gabriella és Bán Zoltán tulajdonában lévő NT2016 Kft. vásárolt meg a Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó CEMP Kft.-től. Balogh Gabriella az MLSZ elnökségi tagja, illetve több alapítvány tevékenységében is részt vesz. Bán Zoltán 2000-től a Net Média Zrt. és a Portfolio Csoport munkatársa, szerzője, 2009-től pedig a társaság vezérigazgatója.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Tényleg dupla áron vesszük meg a Vodafone-t?

"Vonzó ajánlatot kaptunk a Vodafone Magyarországért, amelyet a Vodafone részvényesei érdekében állt elfogadni", nyilatkozta az anyacég arra a kérdésre, hogy miért adná el a Vodafone a magyar cégét. A kijelentés alapján gyanús, hogy inkább az eladó, és nem a vevő járt jobban a deallel, persze a motivációk igencsak eltérőek. Megnéztük, hogy igaz-e az, hogy dupla áron veszi meg a 4iG és a magyar állam, vagyis a magyar adófizető a magyar Vodafone-t. A válasz igen és nem.
Találatok: [2]  Oldalak:   1