language

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Akták:

Postapalota highlight_off

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Postapalota

Postapalota

2009 júniusában írta meg először a Magyar Nemzet, hogy két postás szakszervezet kérte a korábbi székház, a Postapalota eladásával kapcsolatos szerződések nyilvánosságra hozatalát. Mint később kiderült, a székházat a Wallis Ingatlan Zrt. – amelynek anyacégét, a Wallis Rt.-t 2000 és 2005 között Bajnai Gordon vezette – egyik projektcége, a WPR Primus Kft. egyedüli pályázóként vehette meg 4 milliárd forintért. A Magyar Posta székházát egy XIII. kerületi ingatlanba költöztették át, amelynek havi bérleti díja 400.000 euró, vagyis megközelítőleg 100 millió forint volt. A 10 évre szóló bérleti szerződés összesen 13,5 milliárd forint értékben köttetett.

2009 szeptemberében került nyilvánosságra az ÁSZ előző évi jelentése, amelyben kérik a pénzügyminisztert, vizsgálja felül a székház eladását, mert az szerintük a piaci ár alatt kelt el, és ezzel mintegy 3,5 milliárd forint kár érte a társaságot. Az ÁSZ továbbá arra kérte a pénzügyminisztert, hogy vizsgálja felül a bérletről szóló szerződést is. 2010 márciusában a Fidesz feljelentése nyomán a Fővárosi Főügyészség nyomozást rendelt el a bérleti szerződéssel kapcsolatban, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. 2019. márciusában bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a postaszékház több mint egy évtizeddel ezelőtti eladása ügyében megvádolt vezetőket a Fővárosi Ítélőtábla. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Letöltendő börtönt kért az ügyész Gyurcsány volt miniszterére

Még az ítélkezési szünet előtt börtönbe kerülhet a Gyurcsány-kormány volt közlekedési minisztere és társai, az ügyészség ugyanis letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte a Fővárosi Törvényszéken kedden.

Vádbeszéddel folytatják Gyurcsány egykori miniszterének perét

Véghajrához ért Szabó Pálnak, a Gyurcsány-kormány volt közlekedési miniszterének és bűntársainak pere a Fővárosi Törvényszéken, holnap ugyanis már az ügyészi vádbeszéddel folytatódik az ügy. Szabó Pál és társai tízmilliárdos vagyoni hátrányt okozhattak a Postapalota elkótyavetyélésével.
Találatok: [2]  Oldalak:   1