language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Kulcsszavak:

privatizáció highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [197]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Semmissé válhatnak az állami földeladási szerződések

A Nemzeti Földalapról szóló törvény számos pontjának megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól a Fővárosi Törvényszék, mert a bíróság álláspontja szerint azok az alaptörvénybe ütköznek. Ha az AB helyt a törvényszék kérésének, semmissé válnak a földbérleti szerződések és a 270 milliárdért eladott állami földre kötött adásvételek.

Tállai földjén már gőzerővel épül az új Felcsút

Felcsút kicsiben. Vagy nagyban. Így illetik mostanság Mezőkövesdet, amelynek futballcsapata feljutott az első osztályba, és egy egymilliárd forintból épült stadionban várja ellenfeleit.

Senki nem jelentkezett, Mészároséké maradt a föld

Alighanem a helyére került az egy hónapja megejtett Mészáros Lőrinc–Bitay Márton Örs-találkozó: a hétfői árverésen senki sem jelentkezett a Vál község határában lévő, közel kétszázmillió forintos kikiáltási áron kínált földterületekre. Így a milliárdos vállalkozó cége, a Búzakalász '66 Felcsút Mezőgazdasági Kft. vagy Mészáros János, a felcsúti polgármester öccse tovább bérelheti aranykoronánként és évente 1250 forintért.

Ajándék áron kapják a földet Orbán csókosai

Névleg sem teljesül a földprivatizációval kapcsolatos alapállítás – amely szerint eleve kizárja az állami tulajdon elkótyavetyélésének lehetőségét, hogy az egyes megyékben kialakult átlagáron vehetik meg a földeket a licitek nyertesei – mostani árveréseken. Aki egy tömbben vásárolhat meg jó helyen lévő, kimagasló minőségű területeket, az töredékáron jut birtokhoz – a különbség a vételár és a tényleges érték között akár ötszörös is lehet.

A Fidesz-közeliek és az agrárbárók vitték el a kétharmadot

Ha az állami földeladások valódi célja (ahogyan ezt a kormányfő többször kifejtette) a családi gazdálkodók földhöz juttatása volt, akkor a program súlyos kudarcba fulladt: a célcsoporthoz csupán az eladott területek töredéke került, a legnagyobb hányadot a politikusok és a nagyvállalkozók vitték el. Az LMP-s Sallai R. Benedek által készített mérlegből az is kiderül, hogy a politikaközeli nyertesek olykor meglepően kedvező feltételekkel vásárolhattak.

Elkezdődött a bandaháború az állami földek miatt

A haveri bérlők haveri földtulajdonossá váltak, s még csak saját pénzt sem kell betenniük a vásárlásba: a korábbi bérleti díj fedezi az olcsó állami hitel törlesztőrészletét – nyilatkozta a Népszabadságnak Ángyán József volt fideszes földművelésügyi államtitkár. Nem vigasztalja, hogy évekkel előre megjósolta: ez történik majd mindannyiunk közös tulajdonával.

Végrehajtók L. Simonéknál

L. Simon László és feleségének vagyona alapján aligha lehet olyan kasszát találni náluk, ahonnan könnyedén elő tudtak volna rántani a földvásárlásaik ellenértékeként megjelölt 281 millió forintot. Panziójukban ugyanakkor a NAV illetékese akár szállóvendég is lehetne, annyi végrehajtást indított már a szervezet a cégnél.

Enyhén túlnyerte magát a felcsúti polgármester

Magánszemély legfeljebb háromszáz hektárnyi állami földterületet vásárolhat meg, Mészáros Lőrinc mégis négyszáz hektárra licitált – értesült az RTL Híradó. A családjával együtt majdnem 1400 hektárt szereztek meg, és erre a célra csaknem kétmilliárdot költöttek.
Találatok: [197]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>