language

Helyek:

Csongrád megye highlight_off

Kulcsszavak:

protekció highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Szeretettel a Vajdaságból: Hangzatos ígéretek és álomvasutak Budapest és Belgrád között

Gőzerővel folynak a munkálatok a szerbiai szakaszon, de számos a kérdés, és nincs mindegyikre válasz.

Enyhe ítélet született, de elítélték Botka parkolóbérlettel mutyizó embereit

Bűnösnek mondta ki, de szinte a kiróható legenyhébb büntetésre ítélte a rendelet és határozat nélkül ingyenes parkolóbérleteket osztogató szegedi városvezetőket, Mózes Ervin nyugalmazott címzetes főjegyzőt, Solymos László azóta lemondott alpolgármestert és Kalmár Gábor kabinetfőnököt a másodfokú bíróság. Elsőfokon mindhármukat hat és tíz hónap közötti, végrehajtásában egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották, most mindhárman megúszták pénzbüntetéssel.

Megnéztük a Lázár-földek közepébe épült vadászkastélyt

Százmilliónál biztosan többe került az az impozáns épületegyüttes, amely Hódmezővásárhely mellett épült meg egy olyan területen, amelyet Lázár János anyjának földje ölel körül, a szomszédban pedig Lázár János és kiskorú fiainak birtokai állnak. A helyieket mégsem zavarja túlságosan az egész.

„Előre le voltak zsírozva” a földpályázatok

A fideszes politikusok rokonai és a kormányhoz köthető üzletemberek jártak jól az állami földpályázatokon. Az Ángyán József volt államtitkár által készített legújabb jelentés a borsod megyei árverések lefolyását és az új tulajdonosok körét elemzi.

Tiborcz István, az örök nyertes

Idei legnagyobb állami megrendelését kapta az Elios Innovatív Zrt. csütörtökön. A Tiborcz István érdekeltségébe tartozó cég korszerűsítheti Szolnokon is a közvilágítást – közölte Fejér Andor alpolgármester. Az 1,16 milliárdos beruházás keretein belül ötezer lámpatestet cserélnek le energiatakarékos, LED-es modellekre. Ugyan még csak bő három hónap sem telt el az évből, de Tiborcz cége – a Közbeszerzési Értesítő szerint – már csaknem négymilliárd forintnyi beruházást nyert el különböző, javarészt városok közvilágításának korszerűsítésére kiírt uniós tendereken.

Tündöklés és tündöklés – Tiborczék a közvilágítás-korszerűsítési piacon

A 2009-ben alapított ES Holding három év alatt a semmiből 3 milliárd forint feletti árbevételt, és tulajdonosainak 200 millió forint osztalékot termelő vállalkozássá vált.

Férj, sógornő, titkár – a szegedi trafikpályázatok nyertesei

A csongrádi megyeszékhelyen egy városi cég irodaházába fut össze a trafikpályázatok több szála. Az egyik nyertes hirdetésben keres munkatársakat: 84 kellene neki.

Rámozdul az évszázad üzletére a kormányzati kötődésű cégbirodalom

Egymás után nyeri el a közpénzből fizetett energetikai megbízásokat egy cégcsoport, amely a kormányzati kapcsolatairól és rendkívüli megerősödéséről ismertté vált Közgép érdekeltségei közé tartozik. Az állam már most is tízmilliárdokat költ energetikai beruházásokra, de ez minden számítás szerint csak nőni fog a jövőben.

Nagybani zsibvásár – A SZEGEDI ÖNKORMÁNYZAT CÉGÜGYEI

Találatok: [10]  Oldalak:   1