language

Kulcsszavak:

pályázat highlight_off

Akták:

Provital Zrt. önkormányzati tanácsadó munkái highlight_off

Provital Zrt. önkormányzati tanácsadó munkái

Provital Zrt. önkormányzati tanácsadó munkái

Szekszárdon a 2006-os önkormányzati választás után a fideszes városvezetés lényegében minden beszerzését kiszervezte a Provitalnak. A gyanú szerint azonban egyes közbeszerzési projektekre külön is szerződést kötöttek szintén ezzel a céggel, tehát az önkormányzat kétszer fizethetett ugyanazért a munkáért. Az eset az OLAF figyelmét is felkeltette, 2014-ben rendkívül ellenőrzést tartottak a cégnél és a magyar hatóságok is nyomozást indítottak. Az Elios közvilágítási szerződését és az Öveges-programot is tartalmazó szekszárdi ügyekben a Nemzeti Nyomozóiroda 2016-ban megszüntette a nyomozást, egy ügy kivételével, ami vélhetően az Elios-féle pályázat közbeszerzési lebonyolítása. A Szekszárd által „közvilágítás energiatakarékos átalakítása” KEOP-5.5.0/A/12 pályázat keretében megvalósítandó projekt kivitelezőjének kiválasztására vonatkozó közbeszerzés lebonyolítási feladatainak ellátására megkötött szerződés ügye a Nemzeti Nyomozó Irodáról a NAV-hoz került át. A különösen 41 nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt 60100-198/2015. bűnügyi számon a nyomozás folyamatban van.

 

Különböző települési önkormányzatok és a Provital Zrt. között létrejött közbeszerzési tanácsadói szerződések kapcsán az OLAF főigazgatójának ajánlása alapján elrendelt nyomozást a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya folytatja 60100-198/2015. bűnügyi számon, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. A nyomozás folyamatban van, jelenlegi határideje 2018. július 6. A Provital Zrt. jogelődjében érdekelt volt Homolya Róbert, a fejlesztési minisztérium jelenlegi államtitkára. A cég részvényeinek a többsége jelenleg Antal Kadosa Adorján tulajdona, akit Mészáros Lőrinc embereként aposztrofált az Index.hu, de rendelkezik érdekeltségekkel a TV2, a Konzum, és az FHB tulajdonosaiban is. A Provital végezte a felcsúti kisvasút projektmenedzsmentjét, ez a cég készítette továbbá az FTC-stadion közbeszerzési dokumentációját és részben ők bonyolítják Magyarország történetének legnagyobb közbeszerzéscsomagját, a szintén korrupciógyanús 420 milliárdos közműtendert.

 

Az aktaszöveg alapját a Civitas Intézet által kiadott Fekete Könyv - Korrupció Magyarországon 2010-2018 c. kötetben megjelent esetleírás adja, melynek elkészítésében e sajtóadatbázist használva a K-Monitor Egyesület is közreműködött. 

 
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Kétszer fizette ki Szekszárd és Kaposvár a kis mohó államtitkár cégét

Kétszer fizetett ugyanazért a munkáért a magyar állam, legalább két város kétszer fizette ki a Homolya Róbert államtitkár cégét. Az ügyben az OLAF is csalást állapított meg, és az ügyészség is nyomoz – állította Hadházy Ákos LMP-s képviselő a csütörtöki Korrupcióinfón.

Kétszer fizettet magának Lázár volt államtitkára

Homolya Róbert tevékenysége már rég magára vonta az uniós nyomozók figyelmét. A Miniszterelnökség korábbi államtitkára, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egykori főigazgatója egyszerre volt az EU-s pénzek elosztásának egyik legfontosabb magyarországi előkészítője, de közben a támogatások egyik nagy haszonélvezője is.

Összekötöttük az Elios-ügyet Mészáros Lőrinccel

"Pici ez az ország, és viszonylag gyorsan lehet összefüggéseket vélni– ütötte el néhány éve a vs.hu-nak Erdei Bálint a felvetést, hogy az Elios sikerszériája manipuláció eredménye volt. Erdei a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az üzlettársa, együtt alapították és tulajdonolták egy időben a közpénzes közvilágításszerelésben utazó Elios Innovatív Zrt.-t. A felvetés pedig az volt, hogy az önkormányzati pályázatokat előkészítő Sistrade Kft. ágyazott meg a beruházásokat elnyerő Eliosnak, és nem véletlen, hogy a két cég tulajdonosi köre átfedte egymást.

Elios-ügy: van mit titkolnia a Fidesznek, manipulálták az árakat

Attól az embertől kértek független árajánlatot Zalaegerszegen a közvilágítás felújításakor, akinek egyik cége később az Elios beszállítója lett. Az akkori polgármester, Gyutai Csaba azóta hűtlen kezelési ügybe keveredett, ennek ellenére ő felügyeli a 40 milliárd forintos uniós támogatáshoz jutó kastélyfelújítási programot.

Tiborcz-ügy: megnevezte az OLAF, hol kell keresni a csalás szervezőit

Hét céget és ennél is több magánszemélyt nevezett meg érintettként az Elios-ügyben az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF a birtokunkba került jelentésében. Ennyi résztvevő bőven elég a bűnszövetséghez vagy a bűnszervezethez, de persze csak akkor, ha a Polt Péter vezette ügyészség vizsgálata talál bizonyítékot bűncselekményre. Az uniós szervezet mindenesetre költségvetési csalás gyanújával adta át a dokumentumokat a magyar hatóságoknak és javasolta a szervezett bűncselekmény nyomainak vizsgálatát is. Bemutatjuk az ügy eddig kevésbé ismert szereplőit is.

Hogyan szerezték meg pályáztatás és verseny nélkül Tiborczék a keszthelyi kikötőt? Mutatjuk a trükköt.

Jókor, jó helyen – az önkormányzatnak hála kitűnő időzítéssel jutott a keszthelyi kikötőhöz üzlettársaival együtt a miniszterelnök veje. Az Átlátszó újabb nyomozásából az is kiderül, hogy a Fidesz gazdasági holdudvarának további szereplői is felsejlenek az eladás körül.

“KLASSZIKUS HŰTLEN KEZELÉS” A GYANÚ SZEKSZÁRDON

Többször fizet a szekszárdi önkormányzat ugyanazért a munkáért a város közbeszerzési tanácsadójának - állítja a trafikmutyit kirobbantó exfideszes képviselő, Hadházy Ákos. A célkeresztjébe került Provital Zrt. a magyar közbeszerzési piac egyik legnagyobb szereplője, számos önkormányzat és állami szerv tartozik az ügyfeleik közé.
Találatok: [7]  Oldalak:   1