language

Személyek:

Fellegi Tamás highlight_off
Puch László highlight_off

Fellegi Tamás

Fellegi Tamás László (Budapest, 1956. január 7. –) magyar jogász, politológus, üzletember, a második Orbán-kormány nemzeti fejlesztési (2010–2011), ezután pedig 2012. június 1-jéig az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli minisztere. 1996 és 2000 között a MATÁV Rt. ágazati igazgatója, majd a szabályozói ügyekért és kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese, Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatának volt nagykövete.

Puch László

Puch László az MSZP pártpénztárnoka, legfontosabb gazdasági háttérembere. 1953. november 7-én született Lánycsókon. Nős, felesége Görgői Éva. Három gyermekük van: Eszter (1976), Hajnalka (1978), László (1989). Középiskolai tanulmányait Pécsen, a Zrínyi Miklós Kereskedelmi Szakközépiskolában végezte. Üzemgazdász diplomát 1980-ban Budapesten, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán kapott. 1976-tól 1982-ig a Mohácsi ÁFÉSZ-nél dolgozott. 1983-ban megválasztották a Bólyi ÁFÉSZ elnökének. 1993 és 1995 között a Népbolt Rt. ügyvezető igazgatója. 1995-től 1996-ig a Titán Rt. vezérigazgatója.

 

1994-től országgyűlési képviselő. 1998-2002-ig Mohács város önkormányzati képviselője. A párt Baranya megyei Területi Szövetségének elnöke 2016. május 6-ig. 1998 szeptemberétől az MSZP pénztárnoka volt, 2010-2012 között pártigazgatója. 2008-tól 2009-ig a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára volt. A 2010-es országgyűlési választásokon ismét pártja országos listájáról nyert mandátumot. (forrás: MSZP.hu)

 

"Mohácsi emberünk" - Puch portré a 168 Órában (2019)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Sokkoló: a kormány az igénylők fél százalékának adta a turisztikai támogatások kétharmadát

A majdnem 16 ezer soros kimutatás első 26 helyezettje, azaz a jelentkezők 0,16 százaléka vitte el a 2018–2020-ban lekötött szállás-, élménypark- és strandfejlesztési források – a már emlegetett 300 milliárd forint – felét. Az első nyolcvan versenyzőhöz, vagyis az igénylők fél százalékához pedig 205 milliárd forint, a teljes támogatási összeg bő kétharmada jutott. Mindez azért is szürreális, mert a kormányzat eredetileg azt kommunikálta, hogy 2030-ig fog elkölteni 300 milliárdot szálláshelyfejlesztésre, nem pedig három esztendő alatt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ömlesztett Kisfaludy-listákra a strand-, fürdő- és kalandpark-fejlesztési pénzeket is felvitték, tehát egyelőre biztosan nem merült ki teljes egészében a további tíz évre szóló szálláskeret. Ám az biztos, hogy az MTÜ eddig úgy pumpálta ki a vissza nem térítendő támogatásokat a NER-kompatibilis szereplőknek, mintha nem lenne holnap. Miközben a 2019-es járványmentes évről szóló vendéglátóipari-turisztikai elemzésekből egyértelműen kiolvasható, hogy 100-200 milliárd forintból többé-kevésbé meg lehetett volna menteni a Covid-sújtotta ágazat derékhadát.

Indul a Sláger-per Washingtonban

Az Emmis Molnár Péter, a magyar állam Körmendy-Ékes Judit véleményére támaszkodik Ma megkezdődik a Sláger Rádió kontra magyar állam per a Világbank mellett működő washingtoni székhelyű nemzetközi választott bíróságon – értesült a Népszabadság. A per első tárgyalási fordulóját hétfőtől szerdáig tűzték ki a választott bíróságon.

Pártemberek tűnnek fel a rádióbotrány perében

Pert indítottak Magyarország ellen a Danubius és a Sláger rádiók tulajdonosai, szerintük frekvenciáik 2009-es elvesztése mögött a politika áll. A keresetlevél szerint mindkét rádió képviselőinél puhatolóztak a Fideszhez, illetve az MSZP-hez köthető emberek.

Magyarországot perli a Danubius és a Sláger tulajdonosa

Beperelte Magyarországot a Sláger és a Danubius Rádió tulajdonosa, az indianapolisi Emmis International Holding, az Emmis Communications Corporation tagja, valamint a Bermudán bejegyzett Accession Mezzanine Capital kockázati tőkealap.
Találatok: [4]  Oldalak:   1