language

Helyek:

Kulcsszavak:

rágalmazás / becsületsértés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Politikai leszámolást gyanít az ajkai polgármester

Ajka szocialista polgármestere szerint elszámoltatás címén leszámolás folyik ellenük, a választások óta 19 eljárást kezdeményeztek a város MSZP-s vezetése ellen. Schwartz Béla ezt csütörtökön annak kapcsán közölte, hogy vádat emeltek ellene hűtlen kezelés és zsarolás miatt.

Lex Schwartz és a lúzerek: totális háború az MSZP-s polgármester és ellenzéke között

Az önkormányzati választások óta kriminalizálódott Ajka közélete. A küzdelem nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy a 33 ezres lélekszámú Veszprém megyei városban tavaly ősszel a 2002 óta regnáló szocialista polgármesternek sikerült megőriznie a székét, Schwartz Béla 2010-ben már a harmadik városvezetői ciklusát kezdhette meg, ezúttal egyfős többségre támaszkodva.

Ajka szocialista polgármestere helyi fideszes vezetőket jelentett fel

Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere feljelentést tett az Ajkai Városi Ügyészségen a Fidesz négy helyi vezetője és a KDNP városi elnöke ellen becsületsértés, illetve ismeretlen tettesek ellen hamis vád miatt.
Találatok: [5]  Oldalak:   1