language

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Kulcsszavak:

rágalmazás / becsületsértés highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Visszautasítja Metes György állításait az NFM

A leghatározottabban visszautasít minden olyan utalást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amely bármiféle hasonlóságot feltételez a jelenlegi kormányzati gyakorlat és a korábbi ciklusokban állandósult visszaélések között.

Új metrókocsitendert írhatnak ki

„Érthetetlen az Alstom magatartása, valószínűleg feljelentést teszünk a cég ellen rágalmazás és a hatóság félrevezetése miatt” – jelentette ki tegnapi tájékoztatóján Tarlós István, reagálva az Alstom–BKV-per szerdai, versailles-i tárgyalásán elhangzottakra.

Első fokon négy év a volt rektornak

Négy év börtönre ítélte tegnap hivatali befolyással üzérkedés miatt Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) volt rektorát a Fővárosi Bíróság első fokon. Az egy éve a ZMNE-n kommandósok által elfogott rektor az ügyészség szerint két vádlott-társa közreműködésével egy nemzetközi cégnél próbált meg jogtalan előnyt kicsikarni.

MSZP: a Fideszt elérte az olajügy

Pintér Sándor egykori rendőrfőkapitány, jelenlegi belügyminiszter jelenti a folytonosságot az olajügyek ismeretében - véli Juhász Ferenc (MSZP), aki szerint elérte a Fideszt az olajügy.
Találatok: [7]  Oldalak:   1