language

Helyek:

Arab Emírségek highlight_off

Személyek:

Rogán Antal highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Négy és fél év után sincs gyanúsítottja a kötvénybizniszes cég, az Arton Capital kifosztásának

A 2017-es, több százmilliós rablás elkövetői utáni nyomozás több mint 4 és fél éve folyik, de gyanúsított még mindig nincs – derült ki a belügyminiszter és a legfőbb ügyész közléséből.

Habony és Rogán kaszinózni ment Abu-Dzabiba?

A hivatalos programokon túl kaszinózni is maradt ideje Orbán Viktor személyes tanácsadójának, Habony Árpádnak és Rogán Antalnak Abu-Dzabiban, az utóbbi idők legellentmondásosabb diplomácia utazásán - bár Rogán sajtósa utóbb cáfolta, hogy a politikus kaszinózott volna. Az egyre rejtélyesebb fideszes kiruccanásról új információk kerültek nyilvánosságra.

Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában

Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy magáncég vezetője. Mindannyian azt állítják, hogy magánúton jártak az Egyesült Arab Emírségekben, bár helyi források szerint együtt tárgyaltak az ország uralkodóival is.

Ellentmondó hírek keringenek Orbán bizalmasának emirátusi útjáról

A Miniszterelnökség szerint magánútra érkezett, egy helyi beszámoló szerint azonban a Semmelweis Egyetem küldöttségének vezetőjeként tárgyalt a héten az Egyesült Arab Emírségekben Habony Árpád, Orbán Viktor tanácsadója.

Közös fotón mosolyog Abu-Dzabiban Rogán és Orbán tanácsadója

Fotók is készültek arról, ahogy Habony Árpád, Orbán Viktor tanácsadója és Rogán Antal V. kerületi polgármester meglátogatott Abu-Dzabiban egy orvosi egyetemet. A látogatásról még azt sem lehet biztosan tudni, hogy magán- vagy hivatalos út volt-e, és a Semmelweis Egyetem nem tud róla, hogy delegációja járt volna az Emirátusokban.
Találatok: [5]  Oldalak:   1