language

Kulcsszavak:

fuvarozás - logisztika highlight_off

Személyek:

Rogán Antal highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Három év alatt 714 százalékos növekedés - mit tudnak ezek a NER-cégek?

A szinte semmiből pillanatok alatt százmilliárdos árbevétel – ezt produkálta az a két kommunikációs cég, amelyeket Magyar Péter állami hátszelű túlárazással vádol, és amelyeknek az utcai óriásplakát-kampányai elől 2017 óta elmenekülni is lehetetlen volt.

Budapest NER-port: Orbánnak személyesen fontos, a haveroknak nagy üzlet lehet a repülőtér megszerzése

A kormány annyira meg akarja szerezni a budapesti repülőteret, hogy szavazatelsőbbségi és egyéb különleges jogokat is kész volt átengedni azoknak a befektetőtársaknak, akik hozzásegítik ehhez. Ha eljutnak a szerződésig, Orbán Viktor barátai újabb üzletekhez jutnak.

Ismét a Rogán Antalt reptető cég nyerte a Vérellátó közbeszerzését

Miközben semmi gyanúsat nem talált a rendőrség a Bayer Zsolt felesége által vezetett Országos Vérellátó Szolgálat PCR-tesztbeszerzéseivel kapcsolatban, addig a cég közbeszerzését ismét az a Fly Coop Kft. nyerte, mely neve jó pár évvel ezelőtt szinte egybeforrt Rogán Antal egy baráti esküvőre történő reptetésével.

Kapásból 8 ezer négyzetméteres luxuscsarnokkal indított Rogán Antal kedvenc plakátosának logisztikai cége

Balásy Gyula raktáros vállalkozása olyan logisztikai központba kuckózta be magát Maglódon, amilyenből csak nagyon kevés van a világon. Nem minden kezdet nehéz.

Titkolja a kabinetiroda Rogánnak a vegyianyag-elosztó ügyében Kínába írt levelét, a Direkt36 beperelte a tárcát

Az oknyomozó portál közérdekű adatigényléssel fordult a kabinetirodához annak érdekében, hogy megismerhesse a levél tartalmát, illetve az arra érkezett kínai válaszokat. Ezt azonban a tárca nem volt hajlandó kiadni nekik, arra hivatkozva, hogy az iratok „döntés megalapozását szolgáló adatokat” tartalmaznak.

Direkt36: Rogánék már szervezik, hogy Magyarország legyen a kínai vegyi anyagok európai elosztóraktára

Az üzletet bonyolító két cég közül legalább az egyikhez köze is van Rogán Antal köreinek, nevesül a politikus egykori jobbkezének számító ügyvédnek, Kertész Balázsnak.

Hazardírozhatnak a NER bankjai, amíg Orbán van hatalmon

A jéghegy csúcsa lett volna csak a Budapest Banknál az újdonsült Rogán família meghiúsult milliárdos földvásárlási hitele. A korábban tiszta portfóliójú bankot mostanra kitömték ilyenekkel. „Egy feltételezett kormányváltás után mindkét oldalon ugyanaz lesz a kérdés: ki és hogyan veheti át a NER óriásbankjának irányítását?”

Elkutatták: új szó a lopásra

A következő időszakban rettentően sok közpénzt oszt ki a kormány innovációs és kutatás-fejlesztési célokra. Ha ez nem kerül jó helyre, akkor szó szerint kidobunk az ablakon a stadionépítéseknél nagyságrendekkel nagyobb összeget, ami ráadásul a jövőbeli versenyképességünket garantálná. Ehhez képest a pénzosztás rendszere nem elég átlátható, sok cég úgy nyer százmilliókat állami pályázatokon, hogy teljesen profilidegen projektekkel pályázik, életképes pályázókat pedig mondvacsinált indokokkal elutasítanak. Azon pedig már meg sem lepődünk, hogy a támogatások jókora része kormányközeli oligarchák köreinél köt ki, és a vállalati K+F-nél Garancsi István kirívóan sok érdekeltségére bukkantunk.
Találatok: [8]  Oldalak:   1