language

Intézmények:

BMSK (Beruházási Műszaki Fejlesztési Sportüzemeltetési) Zrt. highlight_off

Kulcsszavak:

rokonok highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

„Elnyomnak, mint egy csikket” – állami beruházásokon kisemmizett alvállalkozók

Pár hete megírtuk, hogy Tatabányán feljelentették az alvállalkozói, Pécsett pedig szerződést bontott a megrendelője a tendernyertes építőcéggel, az Octopus Invest Kft.-vel. Cikkünk megjelenését követően özönleni kezdtek az alvállalkozók panaszai: kiderült, hogy még számos más állami beruházás és alvállalkozó építőipari cég érintett. Egyikük elmondta, az elején azzal biztatták, hogy a fővállalkozónak biztos politikai háttere van, közvetlen kapcsolattal az Orbán családhoz, majd amikor fogyni kezdett a pénz, a TEK-kel fenyegették meg. Több vállalkozás becsődölt, akadt olyan cégvezető, akinek az egészsége is ráment a pénzügyi vitára. A károsultak Orbán Viktor miniszterelnök rokonságát sejtik a sokszoros tendernyertes fővállalkozó mögött, az érintettek és a miniszterelnök sajtófőnöke megkeresésünkre nem cáfolták a vélekedést.

Hatmilliárdért épít iskolát Biatorbágyon a Mészáros-gyerekek cége

Ebből az összegből egy 16 tantermes általános iskolát húzhat fel a Fejér-Bál Zrt.

Tizennyolcmilliárdért épít sportcsarnokot Tatabányán a Mészáros-gyerekek cége

A közbeszerzési pályázatot meg se hirdették, a Fejér-B.Á.L régi partnerével, az Épkarral dolgozhat a beruházáson.

Fapál László előzetesben

Három újabb ügyben fejeződött be a belső vizsgálat és mindhárom ügyben büntetőfeljelentéssel éltek a jogosultak, jelentette be Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos.

Festmények Szilvásy apósától

A piaci ár négyszereséért vásárolta meg Szilvásy György volt titokminiszter apósának a festményeit az állami tulajdonú Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. – állítja egy galériatulajdonos.

Milliós festmények Szilvásy apósától

A piaci ár négyszereséért vásárolt öt olajfestményt Szilvásy György volt titokminiszter apósától az állami tulajdonú Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. - állítja a jobboldali sajtó.

Szilvásy apósától vásárolták a festményeket

Öt olajfestményt vett Szilvásy György apósától, Csáky Lajos festőművésztől a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. A 10 millió forintra taksált kollekció azóta a Magyar Sport Háza tanácstermének falát díszíti. A BMSK vezérigazgatói posztján éppen néhány hete hosszabbította meg Szilvásy előterjesztésére öt évre Hajdu Endre megbízatását a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács.
Találatok: [7]  Oldalak:   1