Nem került messze tőle, az új tulajdonos egy ingatlanalap, amely egy címre van bejegyezve a kormányfő vejének cégeivel.
A hegyvidéki ingatlan nagyobbik felén Tiborcz cége, a BDPST Group közlése szerint egy „fenntartható, energiahatékony irodaház” épül, ám ez sok fa kivágásával jár együtt, és más környezetvédelmi aggályokat is felvet.
A gasztrocég vezetője már az elhíresült Eliosnál is dolgozott együtt a kormányfő vejével.
Megerősítették a jogerős ítéletet, az államnak ki kell adnia a projekt szerződését.
Hajnal Miklós, a Momentum országgyűlési képviselője arról adott hírt, hogy bizonyítékot talált arra, hogy a Fidesz kampányait a Városi Civil Alapon keresztül finanszírozzák, erősen túlárazott szolgáltatásokon keresztül. A Momentum politikusa ezúttal egy kőbányai egyesülettel kapcsolatban számolt be arról, hogy akar százszoros árat is számlázhattak egy egyszerű honlapért. „Miközben 15 milliós támogatást vettek fel a Városi Civil Alaptól, az elkészült honlap maximum néhány munkanap, de akár néhány óra alatt létrehozható, már létező, ingyenes elemekből” – írja Hajnal és kiemeli, hogy a támogatás felhasználásáról szóló jelentésben olyan döbbenetes extrákat emelnek ki, mint hogy a honlapnak vannak rovatai, és képeket lehet rá feltölteni, miközben ezek a legtöbb ingyenes honlapszerkesztő-rendszernek beépített alapfunkciói közel két évtizede és egy megkérdezett szakértő szerint akár százszoros túlárazás is történhetett.
Lévai imidzse inkább a családot egyben tartó háttérember, jószolgálati nagykövet, de ha jobban megnézzük, eddig is volt nyoma a közéleti tevékenységének – például földtulajdonosként vagy a testvére körül kinövő gazdasági birodalom révén.
Vezetőcserét hozott az új év a nem létező és bizonytalan jövőjű Fudan Egyetemet fenntartó közalapítvány élén. Mindössze 9 hónap után távozik innen és a kuratóriumból is az eddigi főigazgató, akinek a helyét Csák János miniszter egy tanácsadója vette át.