language

Intézmények:

Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Lapok:

Rtl.hu highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Kilenc nap alatt elvégzett egyhavi munkát Fricz Tamás CÖF-alapító, 873 ezer forintot kapott a Sándor-palotától

Közérdekű adatigényléssel igyekeztünk többet megtudni Fricz Tamás havi csaknem 900 ezer forintos megbízatásáról. A CÖF alapítója a köztársasági elnök fellépéseivel kapcsolatos dokumentumokat, médiamegjelenéseket vizsgálta nyolc hónapon át. Hogy ennek van-e köze a készülő Áder-kötethez, azt a Sándor-palota nem árulta el.

Elsősorban nem Orbán utaztatásával indokolták a luxusrepülők megvásárlását, más útjaikról mégsem lehet hallani

Általában dúsgazdagok magánrepülőjeként funkcionál a Dassault Falcon 7X, ám a Magyar Honvédség eredetileg speciális szállítási, futár- és felderítési célokra is vásárolt kettőt a típusból. Azonban a tárca egyelőre hallgat arról, hogy állami vezetők külföldi utazásán kívül használták-e bármi másra a státuszszimbólumnak is beillő repülőgépeket.

Havi 873 ezer forintért adott tanácsot a köztársasági elnöknek a CÖF szóvivője

Egymilliárd forintos plusz keretet adott a kormány Novák Katalin hivatalának. Hogy konkrétan mire, és mi indokolja a költekezést, rejtély, a Köztársasági Elnöki Hivatal ugyanis nem válaszolt a megkeresésünkre. A nyilvános adatokból annyi kiderült, hogy havonta milliók mentek ügyvédekre és tanácsokra. Arról, hogy Fricz Tamás milyen tanácsokat adott havi 873 ezer forintért, a politológust hiába kérdeztük.
Találatok: [3]  Oldalak:   1