language

Személyek:

Polt Péter highlight_off

Akták:

Stadion-beléptetőkapuk ügye highlight_off

Polt Péter

Polt Péter (Budapest, 1955. szeptember 6. –) jogász, ügyész, egyetemi oktató, 2000–2006 között, valamint 2010-től Magyarország legfőbb ügyésze. Hivatali ideje alatt számos kritika érte tevékenységét a Fideszhez köthető ügyek eredménytelen felgöngyölítése és a párthoz való elkötelezettsége miatt.

Stadion-beléptetőkapuk ügye

Stadion-beléptetőkapuk ügye

 a 2001–2002-ben, az állami stadionrekonstrukciós programban lebonyolított stadionbeléptetőkapu-beszerzés a rendszerváltás óta eltelt évek egyik legpazarlóbb, legértelmetlenebb közbeszerzéseként vonult be a köztudatba. A négymilliárd forintért megvásárolt rendszer értékesíthető részén 51 millió forintért sikerült túladni, a maradék pedig a szeméttelepre került, elektronikai hulladékként.


A beléptetőkapu-rendszerre 2001-ben írtak ki tendert. A közbeszerzési pályázatot 4,8 milliárd forint értékben a T-Systems Dataware Kft. nyerte (a második helyezett Siemens ajánlata 1,8 milliárd forinttal olcsóbb volt). A végső döntést az akkori sportminiszter, Deutsch Tamás hozta. A cég leszállította a 400 jegynyomtatót, 500 számítógépet és monitort, 100 kamerát, 500 beléptetőkaput, a szervereket tartalmazó rendszert, ami végül összesen 4 milliárd forintba került az adófizetőknek. A 2002-es kormányváltás után a stadionrekonstrukciós program leállt. A jelentős részben soha nem használt kapuk további sorsáról itt olvashatsz.

 

Fotó: Illyés Tibor (Index)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Így sikerült az elszámoltatás az első Orbán-kormány bukása után

Azt gondolná az ember, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által rendszere legfontosabb pillérének titulált legfőbb ügyész, Polt Péter az ostorát csattogtatva, perdöntő bizonyítékokat eltüntetve érte el, hogy beosztottai a politikusok számára kínos, kellemetlen ügyeket frappáns indoklásokkal szüntessenek meg, holott az emberi gyarlóság is jelentősen az ügyek kifulladására játszott. A legfőbb ügyész pályaívével, valamint az ügyészség által olykor sajátos indoklással megszüntetett politika-közeli ügyekkel már foglalkoztunk, most jöjjön az, hogy a 2002-es kormányváltás után miként dőlt dugába az előző ciklus gyanús ügyeinek számonkérése. Nem kellett nagyon erőltetni, az elszámoltatásért felelős államtitkárt viszont később elítélte a bíróság.
Találatok: [1]  Oldalak:   1