language
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [58291]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Véget érhetnek a raktárakban porosodó lélegeztetőgépek hányattatásai

Finisbe fordult a választási kampány, amit onnan is lehet tudni, hogy Dunát lehetne rekeszteni a kormányzat által közölt jó hírekkel. Most például Takács Péter, egészségügyért felelős államtitkár örvendeztette meg a raktárakban porosodó lélegeztetőgépekért aggódó embereket azzal, hogy eldőlt a Covid-járvány idején mintegy 300 milliárd forintért vásárolt berendezések sorsa.

Tiborcz üzlettársa járt jól a Quaestor-ügyfelek kártalanítása helyett?

A felszámolók Tarsoly Csaba szerint elkótyavetyélték a lefoglalt ingatlanokat, beruházásokat, így csak közismert vállalkozók jártak jól.

Elképesztő összegek szerepelnek a pünkösdi egyház ügyében született vádiratban

A védelem súlyos kifogásokat emleget a nyomozással és a vádemeléssel szemben, az ügyészség vádirata a súlyos bűncselekmények mellett elképesztő összegekről és ingatlanvagyonról szól.

Ellopták egy játszótér terveit? Meggyanúsították a Magyar Péter tüntetésén szónokoló szigetszentmiklósi polgármestert

A játszótér megvalósítására kiválasztott tervező-kivitelező már szerződéskötés előtt állt, végül mégsem ő kapott megbízást az önkormányzattól. A vállalkozó szerint terveit ellopták, azt felhasználva csináltatták meg mással. Feljelentése nyomán a NAV szellemi tulajdon megsértése miatt nyomoz, a polgármestert meggyanúsították.

Egy névtelen közérdekű bejelentés szerint szabálytalanságok történtek a Hírös Sportnál, Király József feljelentést tett

A Szövetség önkormányzati képviselője pénteken sajtótájékoztatón számolt be egy névtelen közérdekű bejelentésről, amelyet tudomása szerint minden képviselőnek elküldtek, és amelyben az áll, hogy a Hírös Sport Nonprofit Kft. jelenlegi ügyvezetése alatt szabálytalanságok, „gazdasági csalások” történtek az önkormányzati cégnél. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a bejelentő szerint az elmúlt fél évben az ügyvezető három gazdasági vezetőnek szüntette meg a munkaviszonyát, mert nem kívántak asszisztálni a szabálytalanságokhoz.

Kisújszálláson Demeter Szilárd alapítványa adhatott támogatást a fideszes jelölt kampányrendezvényéhez

A Petőfi Kulturális Ügynökség és a Magyar Kultúráért Alapítvány pénzével támogatták a fideszes polgármesterjelölt kampányrendezvényét a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban.

A Pécsi Ítélőtáblát érdekelné, miért utalt 52,5 millió forintot Bánki Erik cégének a pécsi Volvo-botrány harmadrendű vádlottja

Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő egyik cégének is juthatott 52,5 millió forint abból a nagyjából 2,4 millió eurós (napi árfolyamon 935 millió forintos) összegből, amennyivel érdemi munkát nem végző közvetítők gazdagodtak a pécsi közlekedési vállalat Volvo-botrány néven elhíresült buszbeszerzésekor, derült ki az ügyben másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék áprilisi ítéletének a Telex birtokába került írásbeli, tételes indoklásából. Bánki cégének, a Németországban bejegyzett Zeta Services GMBH-nak – amiben az országgyűlési képviselőnek előbb 75, majd 91 százalékos részesedése volt – P. Endre volt az ügyvezetője. Ugyanő volt a Thaiföldön bejegyzett Taki Company Limitednek az ügyvezetője is, amely 550 ezer eurót (~215 millió forint) kapott – hogy pontosan miért, azt a nyomozás és az első fokon eljáró bíróság nem tárta föl.
Találatok: [58291]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>