language

Személyek:

Halkó Gabriella highlight_off
Szalay-Bobrovniczky Kristóf highlight_off

Szalay-Bobrovniczky Kristóf

Szalay-Bobrovniczky Kristóf (született Szalay Kristóf, Budapest, 1970. június 6. –) a Századvég tulajdonosa, volt londoni nagykövet, hadiipari vállalkozó, honvédelmi miniszter. Felesége Szalay-Bobrovniczky (Szentkirályi) Alexandra kormányszóvivő, testvére pedig Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár, diplomata, korábban rendkívüli és meghatalmazott nagykövet.

1993-ban szerzett agrármérnöki diplomát Gödöllőn, ami után egy posztgraduális menedzsment képzést végzett el Párizsban (Copernic program). Eleinte pénzügyi területen tevékenykedett multinacionális cégeknél, majd 1999-től a telekommunikációs-internet szektorban töltött be felsővezetői pozíciókat. 2004-től a Heti Válasz című politikai hetilap kiadója és főszerkesztője, 2011-től pedig a magyar kormány politikai stratégiai tanácsadójának, a Századvég Politika Iskola Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese, valamint a Századvég Gazdaságkutató Zrt. társtulajdonosa, igazgatósági tagja. A budapesti Városligeti Ingatlanfejlesztő Zrt. igazgatóságának tagja.

2014-ben Áder János köztársasági elnök rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki. 2016-2020 között magyar nagykövet volt Londonban. Tartalékos századosként éveken át többféle beosztásban is szolgált a Magyar Honvédség alakulatainál. 2014-ben a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöke, 2016 áprilisa óta a szövetség első társadalmi elnöke. 2022 májusától az ötödik Orbán-kormány honvédelmi minisztere.

Vállalkozói tevékenységet is folytat: vasúti és repülőgépipari vállalatokba, valamint szórakoztatóipari cégekbe fektetett be. Andy Vajna halála után például a Garancsi Istvánnal közös tulajdonában lévő LVC Diamond Kft. által megszerezte a Las Vegas Casino-csoportot: kaszinókoncessziójuk 2056-ig érvényes. 2019-ben pedig az általa alapított Magyar Vagon Zrt. a legnagyobb orosz vasútijármű-gyártóval, a Transmashholdinggal (TMH) közösen nyert meg egy 1300 vasúti kocsi gyártására szóló egymillió eurós tendert.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Euró-százmilliókat tol a magyar állam a spanyol vonatgyártásba

A MÁV-ot lerohasztja, de a haverok spanyol vonatgyárába euró-százmilliókat tol a magyar állam A fenti cím maga a sztori is egyben, feltéve, hogy pontosak a spanyol Expansión gazdasági portál információi, miszerint a magyar állami Corvinus Zrt. megtámogatja, hogy a Hernádi Zsolt MOL-vezér érdekeltségében álló Magyar Vagon cégcsoport megvásárolja a madridi tőzsdén jegyzett Talgo vonatgyárat. Potom 632 millió euróért.

Indul a milliárdos licit egy belvárosi palotára, Habony körének irodaháza mellett

Megpróbálja eladni a budapesti belvárosban található Duna Palotát az állam. A szomszéd épület elég botrányos körülmények között került kormányközeli kezekbe.

Bekerült a Las Vegas Casino igazgatóságába, mostantól Habony Árpád vagyonkezelőjét is ő vezeti

Vagyonkezelő céget gründolt Habony Árpád, és úgy néz ki, 150 millió forintot be is fizetett.

Miközben minden szórakozóhely bezárt, a fideszes oligarcha és a Fidesz-káder kaszinói nyitva maradhattak

Azt hihetnéd, hogy az érvényes kormányrendelet értelmében minden szórakozóhely kénytelen volt bezárni a járvány miatt, de nem ez a helyzet: a kaszinók, tavaszhoz hasonlóan, egyelőre kivételt jelentenek. Az egykor Andy Vajna érdekeltségébe tartozó öt budapesti kaszinó a weboldalán nyugtatja meg a játékosokat, hogy 6 és 19 óra között továbbra is játszhatnak, csak a bárrész nem nyit ki.

A Habony-csapat leigazolta Gyurcsány volt kincstárnokát, ő szedi a pénzt a TV2-ből

Nincs több titok – már ami a máltai offshore vállalkozások végső haszonhúzóinak személyét illeti. Egy pénzmosás elleni uniós direktívának köszönhetően ugyanis kinyílt a törpeállam hivatalos cégjegyzéke. A Válasz Online öt olyan érdekeltséget is talált az adatbázisban, amely egyértelműen a Habony Árpád-féle üzleti csoporthoz tartozik. Az érintett gazdasági társaságok persze évek óta színmagyar, Fidesz- és államközeli bizniszeket bonyolítanak; csak azért lehetett szükség a „nemzetköziesítésükre”, hogy adót optimalizáljanak velük, illetve ideig-óráig láthatatlanná tegyék a tulajdonosaikat. Bónusz: a Habony-kör ebben a máltai hálózatban egyesült Zelles Sándorral, aki a Gyurcsány-éra főbizalmijaként a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot vezette. Ma pedig egyebek mellett az a feladata, hogy kivegye a pénzt a TV2 műsorgyártójából.

A kormányszóvivő férje a kaszinók után a dunakeszi járműjavítóba is beszállt, máris nyertek 32 milliárdot

32 milliárd forintos keretszerződést írt alá a múlt héten a Dunakeszi Járműjavító Kft. a MÁV-Start Zrt.-vel. A közbeszerzésre még állami tulajdonú társaságként pályázott a járműjavító, a nyereményt azonban már a kft. új tulajdonosai, az orosz állami Transmashholding Csoport és Szalay-Bobrovniczky Kristóf zsebelhetik be.

Habony köre is benyomult az egyiptomi gigaprojektbe, amiből egy magyar céget fúrtak ki

Évek óta próbál összehozni a magyar állam egy hatalmas értékű vasúti beruházást Egyiptomban. A projekt nyertese 1300 vasúti kocsit szállíthat majd Egyiptomba több százmilliárd forintért. A beruházást eredetileg a magyar Ganz vezette konzorcium nyerte el, a megvalósításához azonban állami hitelre lett volna szüksége a cégnek. Ennek a kifizetését először vállalta az állami tulajdonú Eximbank, később azonban visszavonta a támogatását és a Ganz orosz versenytársa mögé állt be. A megbízást így az Exim segítségével az orosz Transmashholding (TMH) magyarországi leányvállalata, a Transmashholding Hungary Kft. kapta.

Nem lehetett jövedelme Habony Árpádnak a Halkó-féle Press & Belt Kft-től

A 444.hu megszerezte Habony Árpád vagyonosodási vizsgálatának egyes részleteit. A portál információi szerint Habony hivatalos jövedelemmel is rendelkezett a vizsgált időszakban amellett, hogy baráti kölcsönök segítették boldogulását a mindennapokban. A nyilvánosságra került adatok azonban legalábbis kérdéseket vetnek fel Habony munkavállalói jövedelmével kapcsolatban.
Találatok: [8]  Oldalak:   1