language

Intézmények:

London Capital Zrt. highlight_off

Személyek:

Szalay-Bobrovniczky Kristóf highlight_off

Szalay-Bobrovniczky Kristóf

Szalay-Bobrovniczky Kristóf (született Szalay Kristóf, Budapest, 1970. június 6. –) a Századvég tulajdonosa, volt londoni nagykövet, hadiipari vállalkozó, honvédelmi miniszter. Felesége Szalay-Bobrovniczky (Szentkirályi) Alexandra kormányszóvivő, testvére pedig Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár, diplomata, korábban rendkívüli és meghatalmazott nagykövet.

1993-ban szerzett agrármérnöki diplomát Gödöllőn, ami után egy posztgraduális menedzsment képzést végzett el Párizsban (Copernic program). Eleinte pénzügyi területen tevékenykedett multinacionális cégeknél, majd 1999-től a telekommunikációs-internet szektorban töltött be felsővezetői pozíciókat. 2004-től a Heti Válasz című politikai hetilap kiadója és főszerkesztője, 2011-től pedig a magyar kormány politikai stratégiai tanácsadójának, a Századvég Politika Iskola Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese, valamint a Századvég Gazdaságkutató Zrt. társtulajdonosa, igazgatósági tagja. A budapesti Városligeti Ingatlanfejlesztő Zrt. igazgatóságának tagja.

2014-ben Áder János köztársasági elnök rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki. 2016-2020 között magyar nagykövet volt Londonban. Tartalékos századosként éveken át többféle beosztásban is szolgált a Magyar Honvédség alakulatainál. 2014-ben a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöke, 2016 áprilisa óta a szövetség első társadalmi elnöke. 2022 májusától az ötödik Orbán-kormány honvédelmi minisztere.

Vállalkozói tevékenységet is folytat: vasúti és repülőgépipari vállalatokba, valamint szórakoztatóipari cégekbe fektetett be. Andy Vajna halála után például a Garancsi Istvánnal közös tulajdonában lévő LVC Diamond Kft. által megszerezte a Las Vegas Casino-csoportot: kaszinókoncessziójuk 2056-ig érvényes. 2019-ben pedig az általa alapított Magyar Vagon Zrt. a legnagyobb orosz vasútijármű-gyártóval, a Transmashholdinggal (TMH) közösen nyert meg egy 1300 vasúti kocsi gyártására szóló egymillió eurós tendert.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Habony Árpád decemberben szállt be a kaszinóbizniszbe, máris nyert 2,5 milliárdot

Ha csak a tavalyi nyereséget vesszük figyelembe, akkor a hátralévő 34 éves koncessziós időszakban 655 milliárd forintot kasszírozhatnak a tulajok.

Rogán 371 milliót, Szalay-Bobrovnicky 310 milliót költött el hónapok alatt, Szijjártó még mindig tartozik a szüleinek

Éjfél után közzétették a kormánytagok és parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatait, amit a november 1-jén fennálló állapot szerint kellett kitölteniük. Rogán Antal és Szalay-Bobrovniczky Kristóf megtakarításai több százmillió forinttal csappantak meg, Navracsics Tibor házat, Lázár János újabb földeket vett.

Két év alatt megtérült a kaszinóbiznisz Garancsi és Szalay-Bobrovniczky közös cégének

Nincs nyoma annak, hogy a honvédelmi miniszter kiszállt volna az üzletből, már tárcavezetőként vehetett fel milliárdos osztalékot.

Bő egymilliárd forint és kaszinós cég az új honvédelmi miniszter vagyonnyilatkozatában

Három vagyonos minisztert próbál ki Orbán Viktor ebben a ciklusban. Csák János, Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Nagy Márton is tetemes megtakarításokról számolt be az első vagyonnyilatkozatában, amit csak a megkeresésünk után tettek közzé. A honvédelmi miniszter kaszinókban érdekelt, a kulturális és innovációs miniszter könyvet írt Amerikáról, a gazdaságfejlesztési miniszter pedig a Mol felügyelőbizottsági tagjaként keres mellékest.

Egymilliárd forint pihen csak a bankszámláján az új honvédelmi miniszternek, akinek Lexusa is van

Nyilvános lett a kormány három új miniszterének (Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Csák János és Nagy Márton) vagyonnyilatkozata: ezekből az derül ki, hogy mindhárman igen tehetősek, de magasan a honvédelmi miniszter a leggazdagabb közülük.

Hova vándorolnak a fővárosi kaszinók?

Az öt fővárosi kaszinót üzemeltető, illetve tulajdonló cég adataiban egyelőre nincs nyoma annak, hogy megvált volna részesedésétől az új honvédelmi miniszter. Az kiderül a cégbírósági dokumentumokból, hogy a május 26-i közel ötmilliárdos osztalékfizetéskor még a részvényesek közt volt a Szalay-Bobrovniczky Kristóf által alapított London Capital Zrt.

Két év alatt 19 milliárd forintot vettek ki a néhai Andy Vajna kaszinóiból Garancsiék

A Covid-járvány sem tépázta meg a fővárosi kaszinók jövedelmezőségét, még bértámogatást is kaptak. 10 milliárd 921 millió forint osztalékot fialtak a néhai Andy Vajna fővárosi kaszinói 2021-ben az új tulajdonosnak, a Garinvest Projekt Zrt.-nek.

Kedvezményes állami hitelt kaptak Garancsiék a kaszinóbizniszhez

19,5 milliárd forintba kerülhetett a néhai Andy Vajna játéktermeinek megszerzése. A jegybanki hitel mellé Hongkongból is érkezett pénz.

Így lehet repülőgép- vagy vagongyáros, akit szeret a NER

Nyolcvanmilliárdos repülőgépgyárat azért nem akárki tud venni, ez már úri huncutság, el kell ismerni. Olyanoknak való, akik még a sportban is tudják, kik illenek a focipályák VIP-páholyaiba, és kik például a windsori lovaspólóklub lelátójára. Ez utóbbiak közé tartozik Tombor András, aki lelkes lovaspólós, és nem mellesleg hosszú évek óta a Fidesz közelében mozog. Bár a legtöbben Habony Árpád hitelezőjeként ismerik – amikor Orbán tanácsadójának Gucci táskáját firtatták, ő vállalta be, hogy pénzt kölcsönzött Habonynak –, valójában egy szélesebb üzleti portfólióval rendelkező, művelt és világlátott emberről van szó.
Találatok: [9]  Oldalak:   1