Biankó csekket adatott magának a kormány, és elkezdte beváltani. Ment a kukába a honvédek jogállásáról szóló kétharmados törvény, eljött a rendeleti kormányzás ideje a katonaságnál is.
A Mátyás-templom mellett található ingatlan rekonstrukcióját 2018-ban nyilvánította nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé a kormány. Azóta tevékenykedik a helyszínen a kapcsolódó munkákat végző WHB Kft. és Garage Kft. párosa, ami 2021-ben nettó 54 milliárd forintos ajánlattal elnyerte az épület eredeti állapotba történő visszaállítására kiírt tendert is. A projekt azóta viszont már többször drágult, jelenleg nettó 61 milliárd forint felett áll a számláló.
Tavaly év végén hangzott el először, hogy várhatóan minden idők legdrágább magyar hídja épülhet meg Mohácsnál a közeljövőben. A 300-320 milliárdos összegről a makói Rádió7-nek adott interjújában beszélt Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter által megjósolt számok mára valósággá váltak, hiszen megjelentek a beruházásra kiírt tender legfrissebb dokumentumai. Ezek szerint a legolcsóbb, nettó 294 milliárdos ajánlatot (a Szijjártó Pétert megjachtoztató) Szíjj László Duna Aszfaltja adta, így elvileg ők végezhetik el az útépítést is magába foglaló munkálatokat.
A kormány még 2020-ban adta oda a Mol 10 százalékos részvénycsomagját alapítványának, hogy feltőkésítse az utánpótlásképzőjét. Ezért miután a Mol a tervezettnél nagyobb, mintegy 568 milliárd forintos nyereséggel zárta a 2023-as évet,
Helyi alapítványok támogatásáról döntött kedden a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzat, összesen 55 milliót osztottak szét, Juhász Péter pedig arra hívta fel a figyelmet csütörtökön, hogy több olyan szervezet kapott milliós juttatást, amelyik a Fideszhez köthető.