language

Kulcsszavak:

bíróság highlight_off

Helyek:

Szeged highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Több mint ötvenmillió forinttal nem számolt el egy szegedi futballklubvezető

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség közleménye szerint Szegeden és egy Szeged közeli kistelepülésen két utánpótlás futballklubot is üzemeltető férfi ellen emeltek vádat azért, mert 58 millió forint tao-támogatással nem számolt el az évek során. A férfi két alapítvány és egyesület elnöke is volt, melyek mind jogosultak voltak társasági adó fizetésére kötelezett vállalkozásoktól társasági adó gyűjtésére, amelyben ellenőrző szervezetként a Magyar Labdarúgó Szövetség járt el.

Nem állítottak ki fiktív számlát a százmilliós csalással vádolt MSZP-s képviselőnek az egyik vádlott szerint

„Voltak, akiket nem érte meg bejelenteni, mert akkora mínusz volt” – hangzott el kedden a Szegedi Törvényszéken annak a több százmilliós csalási ügynek a tárgyalásán, melyben egy szegedi MSZP-s önkormányzati képviselő, a háromszoros világbajnok kenus Joób Márton és társai érintettek. Az előkészítő üléseken hat ember már bűnösnek vallotta magát, közülük többeket jogerősen el is ítéltek, Joóbra az ügyészség kilenc év fegyházbüntetést kért annak esetén, ha vall. A vád szerint ő és köre egy négy megyében működő bűnszervezetet hoztak létre, így próbálva piacon tartani a képviselő szórólapterjesztéssel és műsorújság kiadásával foglalkozó cégét

Hinni kell benne. Marad a kirakatban a vádlott, 11 gyerekes szegedi képviselő

Családostul a nyilvánosság előtt éli az életét a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt Joób Márton önkormányzati képviselő, és azért küzd, hogy ne ítéljék el. Politikusként a senki földjére került, de a következő választáson is indulni akar.

A szórólappiacon Mészáros Lőrinccel is kiegyezett – vallomást tett a 271 milliós csalással vádolt Joób Márton

„Az indítványozott kilenc év fegyházbüntetés még a legsúlyosabb erőszakos elkövetők esetében sem megszokott” – mondta a vádlottak padján állva Joób Márton egykori szegedi MSZP-s önkormányzati képviselő és többszörös világbajnoki aranyérmes kenus kedden. Joóbra korábban ennyit kért az ügyészség, mivel őt és társait azzal vádolják, hogy egy négy megyében működő bűnszervezetet hoztak létre, így próbálva piacon tartani Joób szórólapterjesztéssel és műsorújság kiadásával foglalkozó cégét. Ezek mellett a vád úgy tartja, hogy nem adóztak rendesen, fiktív számlákat bocsátottak ki, valamint alkalmazottaik után sem fizettek minden esetben járulékot.

Fantomdiákos iskolaügy: egymás jóhiszeműségében és szaktudásában hittek, senki nem tudott semmit

Újabb tárgyalási nap köszöntött a szegedi százmilliós csalás vádlottjaira. Az ügyet, melyben az ügyészség szerint egy szegedi alapítvány és az általa fenntartott két iskola nem létező diákokra vett fel százmilliós állami támogatást, 2022 novembere óta tárgyalják a Szegedi Járásbíróságon, de eddig nem sok eredményt sikerült elérni a tárgyalóteremben. A legfontosabb témák csütörtökön a tanulói jogviszony érvényessége és a hiányzások voltak, előkerült a vezetői mozgástér és a munkatársi bizalom kérdése is. Több vallomást is felolvastak, de továbbra is minden vádlott ártatlannak vallja magát.

Sem az alapítványi elnök, sem a volt igazgató nem érti, hogy mi köze a fantomdiákokkal történő csaláshoz

Folytatódott a tárgyalás annak a két szegedi alapítványi iskolának az ügyében, melyek munkatársai a vád szerint nem létező diákokra vettek fel százmilliós állami támogatást. Az egyik iskola volt igazgatóját, egy egykori szegedi fideszes képviselőt, és az iskolákat fenntartó alapítvány elnökét, egy szintén volt szegedi fideszes képviselőt hallgatott meg a Szegedi Törvényszék kedden. Nem vallották magukat bűnösnek, és azt sem nagyon értették, hogy hogyan kerülnek a képbe.

Több mint 10 év után úgy zárult le a Szeviép-botrány, hogy nem lett vége

Jóllehet a politikai hullámokat is kavart építőipari nagyvállalat, a Szeviép 12 évig húzódó agóniája végén a hitelezők zöme hoppon maradt, egyikük milliárdos összegért perelte be a volt tulajdonost.

Orbánról is szó esett végül a Mini Hungary-perben

Mind az öt vádlottat bűnösnek találta a Szegedi Törvényszék a mórahalmi Mini Hungary Park ügyében 2020-ban indított büntetőperben, amely első fokon szerdán fejeződött be. „Viszontlátásra a pokolban” – mondta a szegedi ítélethirdetés után a másodrendű vádlott.

Börtönből jelentkezett be a tárgyalásra a Joób-ügy egyik vádlottja, többeket elítéltek

Hat olyan vádlott esetében hoztak ma ítéletet Szegeden Joób Márton önkormányzati képviselőék csalási ügyében, akik korábban már bűnösnek vallották magukat és megegyeztek az ügyészséggel: próbaidőt és pénzbüntetést kaptak. A tárgyalás végén a bíró kijelentette, ez még nem jelenti azt, hogy Joób bűnös volna.
Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>