language

Személyek:

Homolya Róbert highlight_off

Helyek:

Szekszárd highlight_off

Homolya Róbert

Homolya Róbert (1978-) jogász, közbeszerzési szakértő. Jogi diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 2000-ben szerezte. A 2010-ig ügyvédi irodát vezető Homolya a Pro-Vital 2000 Kft. közbeszerzési tanácsadó cég többségi tulajdonosa volt 2005 decembere és 2008 márciusa között. Részesedését állami pozícióvállalását követően eladta, így a 2009-ben megszűnt kft. jogutódjában, a Provital Zrt.-ben sem rendelkezett tulajdonrésszel. A Provital később az egyik fő udvari bedolgozóvá nőtte ki magát, Homolya kiszállása után más érdekeltségei, így a Projekt.hu Bt. és az Euro-Procure Kft. alvállalkozóként azonban továbbra is bedolgoztak a Provitalnak, ezzel kapcsolatban OLAF-vizsgálat folyt ellene, ami összeférhetetlenséget állapított meg.

 

Szakmai életút (hivatalos életrajza szerint):

  • 2018-tól MÁV elnök-vezérigazgató
  • 2017-től Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
  • 2016-tól Miniszterelnökség, kormánybiztos
  • 2015-től Miniszterelnökség, miniszterelnöki biztos
  • 2014-2016 Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság elnöke
  • 2014-2015 Miniszterelnökség, politikai főtanácsadó, miniszteri biztos
  • 2012-2013 Miniszterelnökség, Fejlesztési Irodát vezető helyettes államtitkár
  • 2010-2012 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, végrehajtási elnökhelyettes
  • 2012 Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., jogi főigazgató
  • 2004-2010 HOMOLYA Ügyvédi Iroda, irodavezető ügyvéd
  • 2000-2004 Enczi és Társa Ügyvédi Iroda, ügyvédjelölt
 

Tagságok:

  • 2016-2017 Rába Járműipari Holding Nyrt., igazgatósági tag
  • 2015-2017 Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., Felügyelő Bizottság elnöke
  • 2014-2015 Közbeszerzések Tanácsa, tanácstag
  • 2011-2017 Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., igazgatósági tag
  • 2010-2012 Közbeszerzések Tanácsa, alelnök
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Kétszer fizette ki Szekszárd és Kaposvár a kis mohó államtitkár cégét

Kétszer fizetett ugyanazért a munkáért a magyar állam, legalább két város kétszer fizette ki a Homolya Róbert államtitkár cégét. Az ügyben az OLAF is csalást állapított meg, és az ügyészség is nyomoz – állította Hadházy Ákos LMP-s képviselő a csütörtöki Korrupcióinfón.

Seszták államtitkárának is kínos lehet az Elios-ügy, költségvetési csalás ügyében nyomoznak

A legtöbb közbeszerzési/EU-projektes csalás igen bonyolult konstrukció, de szerencsére azért nem mindegyik. Az LMP-s Hadházy Ákos szerint például Szekszárdon faék egyszerűségű hűtlen kezelés/költségvetési csalás történt 2013-ban, ami azért is izgalmas, mert nem kizárt, hogy az EU csalás elleni hivatala által is elmarasztalt Elios/Tiborcz István-botrányban is pont ugyanilyen módon is húztak le közpénzt.
Találatok: [2]  Oldalak:   1