language

Személyek:

Csetényi Csaba highlight_off
Szijjártó Péter highlight_off

Csetényi Csaba

A Rogán Antal szomszédjaként elhíresült Csetényi Csaba évek óta sorra nyeri az állami reklámtendereket, cégei (Network 360 Kft., Affiliate Network Kft.) a kormány és az állami vállalatok első számú ügynökségeinek számítanak. Egyebek mellett ők hirdették a „kényszerbetelepítés” elleni népszavazási és menekültellenes kampányt, a kormány reformjait, a paksi bővítést, az államkötvények vásárlását. Nagyjából 2017 után Csetényi cégei kikerültek a kedvezményezetti körből és látványosan visszaesett a közbeszerzéseken elnyert munkáik száma. Emögött a hírek szerint elszámolási problémák álltak. (Fotó: RTL Klub)

Szijjártó Péter

1978. október 30-án született Komáromban. 1995-1996-ban az Amerikai Egyesült Államokban tanult, majd 1997-ben a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett. 2002-ben diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem nemzetközi kapcsolatok és sportmenedzsment szakjain.  

A politikai életbe 1998-ban kapcsolódott be, amikor legfiatalabb képviselőként a győri közgyűlés tagjává választották. Az oktatási, kulturális és sportbizottság alelnöke volt. 1999-ben a Fidelitas győri szervezetének alapító elnöke lett. 2001-ben az ifjúsági szervezet egyik országos alelnökévé választották. 2002 óta országgyűlési képviselő, 2010-től Orbán Viktor miniszterelnök személyes szóvivője, 2012-től külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkár, 2014-től külgazdasági és külügyminiszter. Az Oroszországgal való kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért 2021 decemberében Barátságért érdemrendben részesítette az orosz kormány, melyet Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől vett át Moszkvában.

Nős (2009), felesége Szijjártó-Nagy Szilvia (1975) pedagógus. Két gyermekük van: Péter (2011) és Patrik (2014).

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Menetrend szerint érkeznek a Szerencsejáték-milliók Patakyhoz, Tiborcz közelébe és Szijjártó testvéréhez

Bő félmilliárd forintot szórt szét az elmúlt két hónapban a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó cége, méghozzá zömében már jól ismert, NER-kedvenc vállalkozásoknak. Ezek évek óta visszatérően és rendszeresen megkapják a maguk sokmilliós szponzorpénzeit: a kormányfő vejéhez közeli érdekeltség éppúgy, mint Szijjártó Péter testvérének vagy éppen az Edda énekesének a cége.

Két éve csúcson volt, most teljessé vált a NER-csillag bukása

Eladta a két éve még állami milliárdokkal kitömött ügynökségeit Kuna Tibor. A vállalkozó két miniszterrel is jóban volt, most nyomoznak ellene.

Egy pillanat alatt csatornáztak át tízmilliárdokat az új kormánykedvenchez

Néhány éven belül másodszor szabja át a kormány teljesen az ügynökségi piacot, ami egyetlen, a kormányzat által tolt szereplő tarolhat le.

A Simicska–Orbán-kiegyezés titkai - A szabad elvonulás ára

Az elmúlt három évben akadt pillanat, amikor Simicska Lajos hajlandó lett volna kiegyezni Orbán Viktorral, de a felesége az utolsó percig tartotta benne a lelket. Április 8. után azonban a miniszterelnök már nem akart alkudozni. A fegyverletételt végül Nyerges Zsolt szíves közreműködésével hozták tető alá.

Majdnem ötvenmilliárdot költöttek Rogánék

Alaposan kiköltekezett a tavalyi évben a Rogán Antal kabinetminiszter alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (Nkoh). A közbeszerzési adatbázisban található összegzések és szerződések alapján kiszámoltuk, hogy a különböző állami intézmények kommunikációjára, nyomdai és PR-költségeire 46,7 milliárd forintot osztott szét. Mindezt egy 2016-ban a tavalyi évre kiírt, 25 milliárd forintos keretközbeszerzésre hivatkozva, vagyis a valóságban alaposan túllépte a keretet. A pénzszórás haszonélvezője három cégcsoport volt, amelyek Balásy Gyula, Kuna Tibor – Szijjártó Péter barátja –, valamint Csetényi Csaba – Rogán Antal szomszédja – érdekkörébe tartoznak. Vagyis olyan társaságok nyertek, amelyek eddig is sikerrel szerepeltek a tendereken.

Hatalmas pénzek mennek el kommunikációra

A napokban tette közzé a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda a szeptember végéig kötött, ötmillió forint fölötti szerződéseit. Ám trükkösen nem az összeset tették fel a Kormány.hu-ra, csak egy részüket. A kommunikációs célból kötött megállapodásokat például hiába keressük a weboldalon. Ennek az az oka, hogy bár a tárca alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (Nkoh) hirdetett meg tavaly egy 25 milliárd forintos keretszerződést kommunikációs tevékenységre, de nem az Nkoh kötötte meg ez alapján a megbízások többségét. A kontraktusokat a hivatal felhatalmazásából más minisztériumok és állami intézmények írták alá, így ezek nem is szerepelnek az Nkoh adatközlésében.

Pluszmilliárdok kormányzati kommunikációra

Már a nyáron túllépte a Rogán Antal kabinetfőnök minisztériuma alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal az idei évre tervezett kommunikációs keretét. A Magyar Nemzet számításai szerint a tavaly kiírt 25 milliárd forintos keretközbeszerzésre hivatkozva aláírt megállapodások értéke ma már másfélszeresen meghaladja a tervezettet, így 38,8 milliárd forint értékben kötött különféle kommunikációs szerződéseket a hivatal. A közbeszerzési adatbázisba feltöltött szerződések alapján úgy tűnik, hogy a kommunikációra szánt költségek még ebben az évben átléphetik akár az 50 milliárd forintot is.

„Arra használnak, hogy rajtam keresztül üssék” – interjú Csetényi Csabával, Rogán Antal szomszédjával

A Rogán Antal szomszédjaként elhíresült Csetényi Csaba évek óta sorra nyeri az állami reklámtendereket, cége a kormány első számú ügynökségének számít. Egyebek mellett ők hirdették a „kényszerbetelepítés” elleni népszavazási és menekültellenes kampányt, a kormány reformjait, a paksi bővítést, az államkötvények vásárlását. Úgy tűnt, ő viheti a 2017-es kormánykommunikációra kiírt 25 milliárdos gigatendert is, ám végül cégei a 18 megbízásból csupán kettőt, a keret 0,7 százalékát nyerték el két másik kormányközeli vállalkozás mögött. Rebesgetik, hogy kieshetett a pikszisből, mert késett a kifizetésekkel. Ő viszont azt mondja, rajta keresztül Rogán Antalnak üzentek.

6,6 milliárd forintot költött el a Nemzeti Kommunikációs Hivatal 2016. harmadik negyedévében

Az összeg 80 százaléka, 5,3 milliárd forint Rogán Antal propagandaminiszter szomszédjának, Csetényi Csabának a cégeihez került.

Tavaly 25 milliárdot szánt a kormány állami kommunikációra. Idén már felső határ sincs, mehet ami a csövön kifér

Hétfőn, azaz szeptember 12-én volt a határideje a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKoH) idei megapályázatának, amin eldől, melyik három konzorcium végezhet egyáltalán kommunikációs és PR-munkát a kormány hivatalai és cégei részére a következő évben.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>