language

Intézmények:

Kulcsszavak:

szociál highlight_off

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Offshore hátterű cégnek adta el az egykori óvodát a XIII. kerület, 60 fát is kivághatnak

A XIII. kerületi önkormányzat 2011-ben még fel akarta újítani a 200 férőhelyes Pannónia utcai óvodát, ám 2012-ben mégis inkább bezárta, majd 2014 telén eladta egy korábbi ingatlanügyben már feltűnt offshore céghez köthető vállalkozásnak. 2014 tavaszán viszont az önkormányzat a növekvő igényekre hivatkozva bejelentette, hogy 300 férőhellyel bővítenie kell a kerület óvodai kapacitását, mégpedig a Pannónia utcai óvoda felújítására kalkulált összeg duplájáért.

Nem nyomoznak tovább a csepeli MSZP vezetője ellen

Megszüntették a szocialisták csepeli szervezetének vezetője, Szenteczky János elleni nyomozást. Az ügyészség az úgynevezett lakásügyben a csepeli MSZP-elnök ártatlanságát állapította meg.

Nyomoz a rendőrség a Szent Gellért Senior Apartmanház ügyében

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a XI. kerületi Szent Gellért Senior Apartmanház ügyében - tájékoztatta a kerületi önkormányzat hétfőn az MTI-t, jelezve: a tulajdonló társaság felszámolása több mint hatvan idős ember lakhatását sodorta veszélybe.

Szigorú ítéletet vár az ügyész

Középmértéket, tehát tizenkét és fél évet meghaladó börtönbüntetést kért az ügyész a VII. kerületi ingatlancsalási perben Hunvald Györgyre, Gál Györgyre és a panamát segítő értékbecslőre.

10-15 évet is kaphat Hunvald és Gál + Videó + Képgaléria

Sokéves börtönbüntetést kért az ügyész az erzsébetvárosi önkormányzati ingatlanpanamákkal és más bűncselekményekkel megvádolt Hunvald György volt VII. kerületi szocialista polgármesterre, országgyűlési képviselőre és Gál György volt szabad demokrata helyi politikusra vádbeszéde végeztével pénteken a Fővárosi Törvényszéken.

Megabotrány: sok minden eldőlhet + Videó

Lényegében befejeződött a bizonyítási eljárás a milliárdos ingatlanpanamával és más önkormányzati korrupciós cselekményekkel is vádolt Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő, erzsébetvárosi polgármester és társai ügyében csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken.

A Katapult Mentorprogram folytatódik, a finanszírozása biztosított

A Zuschlag-ügyhöz hasonlította a Katapult Mentorprogram körüli szabálytalanságokat interpellációjában két fideszes politikus hétfőn az Országgyűlésben; Hiller István miniszter közölte: az ügy tisztázása túlmutat a közigazgatás határain, ezért március 12-én ismeretlen tettesek ellen feljelentést tettek.
Találatok: [8]  Oldalak:   1