language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Kulcsszavak:

szociál highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Vége az ócsai kísérletnek, új funkciót kapnak a házak

Katasztrófa sújtotta területekről kitelepítettek átmeneti szállásává minősítette át a kormány az ócsai szociális lakóparkot. Az eredetileg bukott devizahitelesek fogadására indított program ezzel végleg lezárult, holott a kormány tavasszal még a folytatást fontolgatta. Az év végére azonban belátta: nincs tovább. A projekt pénzügyi és társadalmi mérlege egyaránt siralmas.

Együtt áll bíróság elé a volt és a jelenlegi polgármester

A Debreceni Ítélőtáblán kitűzték az első fokon felfüggesztett börtönre ítélt Vida Károly volt baktalórántházi polgármester, valamint Nagy Lajos jelenlegi polgármester büntetőügyének fellebbviteli tárgyalását. A két politikust különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással vádolják. Korábban mindketten a Fidesz színeiben politizáltak, sőt Nagy Lajos egy időben a párt választókerületi elnöke is volt.

LMP: az egyházaké lesz a romafelzárkóztatásra szánt pénz?

Balog Zoltán emberi erőforrás minisztertől vár válaszokat az LMP a roma szakkollégiumok támogatásával kapcsolatban - erről Szabó Tímea, a párt országgyűlési képviselője, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnöke tájékoztatott szombaton.

Sajókaza új szökőkútja: Hová jut a sok svájci frank?

A svájci pénzsegítségből a romák keveset látnak címmel tényfeltáró riportot közölt a Tages-Anzeiger zürichi székhelyű napilap. Az oknyomozó újságíró azért utazott el a Borsod megyei Sajókazáig, mert arra volt kíváncsi, hová is kerül a svájci adófizetők pénze, közel ötmillió frank.

Erzsébet-utalvány: egy érintett kft. igazgatója írhatta az előterjesztést

A szociálpolitikusok és a szociális szektorban tevékenykedő civil szervezetek közt felháborodást váltott ki a hír, amely szerint a kormány azt mérlegeli, hogy a készpénzes szociális juttatásokat – így a családi pótlékot és a szociális segélyeket (foglalkoztatáshelyettesítő támogatás, rendszeres szociális segély, lakfenntartási támogatás, rendszeres szociális segély, átmeneti segély) – esetleg utalványon keresztül juttatják el az érintettekhez.

„Köszönjük, Devecser! Köszönjük Kolontár!”

Hogy politikai érdekcsoportok lakjanak jól – mintha ez lenne a fő rendezőelve a kolontári vörösiszap-katasztrófa utáni nagyszabású állami építkezésnek, derül ki több hónapos kutatásunkból.
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>