language

Személyek:

Seszták Miklós highlight_off
Tállai András highlight_off

Seszták Miklós

Dr. Seszták Miklós István (Budapest, 1968. október 31. –) magyar ügyvéd, politikus. 2010-től országgyűlési képviselő. 2014-től 2018-ig a harmadik Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere. 

 

1998-tól Kisvárda képviselőtestületének tagja volt. Akkoriban Oláh Albert fideszes polgármester támogatásával választották listáról egy helyi civil szervezet színeiben, de 2010-ben a Fidesz más jelöltet indított, amiben Oláh szerint szerepe volt Sesztáknak. Az Index internetes újság forrásai szerint ezóta rendelkezik Seszták akkora befolyással a városi önkormányzat ülésein, mint a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlésben. A Kisvárda központú egyéni választókerületben 2010-ben és 2014-ben országgyűlési képviselőnek választották. A 2012-es vagyonnyilatkozatok összevetése alapján Seszták Miklós a második leggazdagabb képviselő, csak Veres János volt vagyonosabb nála. (Wikipedia)

 

Seszták Miklós vagyonnyilatkozatai a Vagyonkeresőben

Tállai András

Tállai András László (Debrecen, 1959. február 5. –) közgazdász, üzemgazdász, Mezőkövesd volt polgármestere, fideszes országgyűlési képviselő, a Belügyminisztérium államtitkára. 2015-től a szervezet vezetőségi struktúrájának átalakítása után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke, országgyűlési képviselői és államtitkári megbízatásait megtartva.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>

Szombathelytől Csíkszeredáig: közel 20 focicsapat van már Mészáros Lőrinc köreiben

A DVTK tulajdonosváltásával már az NB I. harmadához köze van az ország leggazdagabb emberének, de az alacsonyabb osztályokban és a határon túl is könnyű belefutni Mészáros Lőrinc jelenlétébe.

Ezek a cégek adják az adójukat a költségvetés helyett Felcsútra

Állami cégek, Mészáros Lőrinc cégek, közbeszerzések bajnokai. Ezeket találtuk azon a birtokunkba került listán, ami összegzi, milyen cégek, kinek és mennyi sportcélú taót utaltak az elmúlt öt évben.

Az MLSZ titkolná, mire költötték a taót a kedvezményezettek

A Transparency International Magyarország (TI) korrupcióellenes szervezet javára döntött a Kúria, miszerint a sportszövetségeknek ki kell adniuk a közadatokat a kérelmezőnek, ám a Csányi Sándor által vezetett szervezet csak 400 ezer forintért, illetve titoktartási nyilatkozat aláírása ellenében tenne eleget a jogerős ítéletnek.

Ami jár Mészáros Lőrinc 2RULE-jának, az nem jár más magyar vállalkozásnak

Nem kaptuk meg az MTVA-tól azoknak a magyarországi cégeknek a listáját, amelyektől éppúgy nem kap pénzt a reklámozásért, mint a Mészáros Lőrinc 2RULE-ját forgalmazó cégtől. Az állami média eljárása esetpéldája annak a történetnek, amely megmutatja, miként aknázza ki politikai kapcsolatrendszerét egy Mészáros-cég, hogy lényegileg kockázat nélkül, de közvetett állami támogatással termeljen pénzt úgy, ahogyan arra egyetlen átlagos, kockázatot vállaló, teljesítményalapú piacon mozgó magyar kis és középvállalkozásnak sem lehet.

Kiskapuzás nagypályán

Hat év alatt legalább 360 milliárd forintnyi adóbevételről mondott le az állam a látványcsapatsportok javára. A közpénz cél szerinti hasznosulására nincs semmi garancia. Hogyan működik a rendszer?

Vazallusnak való vidék? – Tállaitól Mészárosig

A magyar társadalom feudalizálódását jelzi, hogy egyre több vidéki térség hűbérbirtokká válik: fideszes politikusok szinte a magukénak tekintik. Kivételezett helyzetük a kormányzásának 13. évére készülő Orbán Viktor kegyétől függ, így alattvalói áhítattal tekintenek rá, közben a helyieknek bizonygatják, hogy ennek az udvari kapcsolatnak a révén tudnak sok mindent kijárni. A HVG összeállításának első része.

Fideszes politikusok hűbérbirtokává válik a magyar vidék

Egyre több vidéki térséget tekintenek magukénak kormánypárti politikusok.

Velejéig átpolitizált rendszerben kapják a közpénzt a fociklubok

Nem véletlenül köti szinte mindenki a Felcsúthoz a tao-rendszert: minden tizedik labdarúgásba érkező tao-forint a kormányfő által alapított és Mészáros Lőrinc által elnökölt akadémiánál kötött ki. A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, illetve a tulajdonában álló, az idén ismét nb1-es felnőtt csapat legalább 13,4 milliárdnyi közpénzhez jutott így az elmúlt hat esztendőben.

Péterfalvi Attila: A napnál is világosabb, hogy a tao közpénz

– A napnál is világosabb, hogy a tao közpénz – fejezte ki egyértelműen lapunk kérdésére Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szakmai véleményét azzal kapcsolatban, hogy a Kúria szerdai ítéletében helybenhagyta azt a 2017 tavaszán kelt másodfokú bírósági ítéletet, amely arra kötelezte a Nemzetgazdasági Minisztériumot (NGM) és az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), hogy tegyék megismerhetővé: mely cégek és mekkora mértékben adtak taotámogatásokat hazai sportegyesületeknek. A bíróság kimondta, hogy mivel a támogatásokat a cégek az adóalapjukból jóváírhatják – ezért lényegében az az összeg a költségvetésből hiányzik –, a sportegyesületnél megjelenő pénz közpénzként értelmezhető, ezért útja nyilvános kell legyen.

A kampány kellős közepén kiderül, ki támogatta Orbán hobbiját

Nyilvánosak a tao-pénzek, az erre vonatkozó adatokat ki kell adni – mondta ki a Kúria szerdán abban a perben, amelyet a Transparency International indított az Emberi Eroforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium ellen. De ettol még a magyar sport továbbra is tele lesz nehezen követheto pénzekkel.
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>