Mindezt a gödi Samsung iparűzési adójából, aminek jelentős része felett a megyei önormányzat diszponál. További 25 millió jut egy olyan egyesületnek, ami korábban ellenzéki, ám most a DK-ra ráinduló helyi politikusokhoz köthető.
Több településen is felkerülnek a szavazólapokra – általában Fidesz-KDNP-s polgármester-jelölteket támogatva – olyan egyesületek, amelyek korábban civil szervezeti támogatás keretében kaptak közpénzt. Diósdon például egy olyan szervezet indítja a kormánypárti jelöltet, ami három helyről is kapott állami pénzt, például „előadó-művészeti szervezetként” is kapott támogatást.
Több százmillió forint közpénzből épült fel Újbudán egy civilszervezet-hálózat a fideszes polgármester-aspiráns, Király Nóra körül: a FICSAK, a Zöld Követ és más szervezetek a Városi Civil Alaptól kaptak pénzt, de EU-s forrásokat is lehívhattak, majd Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodájának köszönhetően is milliókhoz jutottak. A Kabinetiroda olyan szervezeteknek is juttatott közpénzt, amelyek négy évvel ezelőtt az akkori fideszes polgármesternek kampányoltak.
Hajnal Miklós, a Momentum országgyűlési képviselője arról adott hírt, hogy bizonyítékot talált arra, hogy a Fidesz kampányait a Városi Civil Alapon keresztül finanszírozzák, erősen túlárazott szolgáltatásokon keresztül. A Momentum politikusa ezúttal egy kőbányai egyesülettel kapcsolatban számolt be arról, hogy akar százszoros árat is számlázhattak egy egyszerű honlapért. „Miközben 15 milliós támogatást vettek fel a Városi Civil Alaptól, az elkészült honlap maximum néhány munkanap, de akár néhány óra alatt létrehozható, már létező, ingyenes elemekből” – írja Hajnal és kiemeli, hogy a támogatás felhasználásáról szóló jelentésben olyan döbbenetes extrákat emelnek ki, mint hogy a honlapnak vannak rovatai, és képeket lehet rá feltölteni, miközben ezek a legtöbb ingyenes honlapszerkesztő-rendszernek beépített alapfunkciói közel két évtizede és egy megkérdezett szakértő szerint akár százszoros túlárazás is történhetett.
Egy pesti sportegyesület a profiljának drasztikus átplasztikázása után nem sokkal kilencmillió forint támogatást nyert el a – többnyire fideszes álcivil-szervezeteket közpénzek milliárdjaival tápláló – Városi Civil Alaptól. Az Érdre költöztetett egyesület új elnöke a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke is egyben. A Fidesszel jól érzékelhetően rokonszenvező Kardosné Gyurkó Katalinról hónapok óta terjed a hír, hogy a kormánypártok jelöltjeként indul Érden a júniusi választáson. A bejelentést azonban eddig nem tették meg, ahogy arra a kérdésre sincs válasz, hogy az új céloknak megfelelően miért nem egy teljesen új egyesületet alapítottak.
A listán két makóit is találunk. A Makói Polgári Egyesület 8+10,8+11 millió forintot kapott az eddigi három pályázati körben, a legutóbbi összeget 2023 decemberében ítélték oda nekik. A székhelye a Béke utca 8. alatt található, az elnöke Tódor Éva Mária, az alelnök Kovács Sándor, ami elég sűrű név is lehet, de vélhetően a makói fideszes önkormányzati képviselőről van szó.
A Jobb Makóért Egyesület 2021-ben 8 milliót, ezúttal pedig 9 millió forintot kapott a VCA-ból. A székhely az Úri utca 6. 1./7 alatt van, az elnökük pedig Weszely Tamás, aki a volt önkormányzati képviselő, Véghseő Henriett Mária férje volt és a Makói Járási Hivatalt is vezette. Az egyesület állandó partnere a helyi Fidesznek.
Egy eddig ismeretlen, ProRegia Cultura nevű felvidéki civil szervezet tavaly 270 millió forintot kapott a magyar állami Bethlen Gábor Alaptól. A szervezet 2022-ben jött létre egy Öko-kelet nevű szervezet átnevezésével. Azóta a látható tevékenysége abban merül ki, hogy csináltak egy szakmailag kevéssé értelmezhető kérdőíveket, valamint wikipédiáról kopizott cikkeket tartalmazó honlapot kozvelemeny.sk címen - írja a Napunk.
A támogatott szervezet aztán hogy, hogy nem, a magyar párt államfőválasztási kampányát segíti.