language

Intézmények:

Nitrogénművek Zrt. highlight_off

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Az agráriumban kevés volt a Fidesz-hűség, a gazdákat átverték

Hiába segítette annak idején hatalomra a kormánypártot a MAGOSZ és adják máig a Fidesz egyik fő vidéki támaszát a kistermelők, a mezőgazdaságban egyre inkább az óriássá növő szereplők aratnak.

Mi kell ahhoz, hogy magyar milliárdos legyen? Szex és politika!

Szerdán harangozta be legújabb, a 33 leggazdagabb magyart összegző listáját a Forbes. Nagy változások nem történek tavaly óta, annyi – ahogyan egy éve is – most is jól látható, hogy a legtehetősebbek között túlsúlyban vannak a kormányközelinek tekinthető üzletemberek.

Budai: százmilliárd forint került vissza a költségvetésbe

Mintegy százmilliárd forint került vissza a költségvetésbe korrupciós ügyek felderítésével a jelenlegi kormány idején - mondta Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Korrupció és elszámoltatás című vitafórumon.

Bajnai büszke a péti cégmentésre

Szükséges volt a Péti Nitrogénművek 2009 eleji állami kisegítése Bajnai Gordon szerint. A korábbi miniszterelnök ma is vállalható, sikeres állami beavatkozásnak tartja a vállalat megmentését. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a mentőakció végrehajtását kritizálja, nem a szükségességét.

Bajnai nem ment el a meghallgatásra a Péti Nitrogénművek ügyében

Sem Bajnai Gordon volt miniszterelnök, sem Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) volt vezérigazgatója nem jelent meg az országgyűlési mezőgazdasági bizottság elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottságának ülésén szerdán.

Budai sajnálja, hogy Bajnai és Erős sem jelentek meg

A Péti Nitrogénművek ma 2-3 milliárd forint bankhitellel és egy 50 millió eurós – Londonban kibocsátott – kötvényösszeggel tartozik, de akár mindkettőt azonnal vissza tudná fizetni, éves árbevétele ugyanis nettó 80 millió euró – mondta Bige László, a cég tulajdonosa az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottságának ülésén kedden Budapesten.

Blazsek: piaci alapú hitelt vett fel a Nitrogénművek

A Nitrogénművek Vegyipari Zrt. vezérigazgatója nem kívánta kommentálni a céggel kapcsolatos vizsgálatokat, Blazsek István csütörtökön az MTI érdeklődésére csak annyit közölt: a társaság a Magyar Fejlesztési Banktól piaci alapon hitelt vett fel, amelyet a szerződés szerint törleszt.

Már nyomoznak a péti ügyben

Hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanújával vizsgálja a péti Nitrogénművek Zrt.-nek 2008–2009-ben nyújtott állami hitelgarancia és kezességvállalás ügyét a Központi Nyomozó Főügyészség – tudtuk meg Fazekas Gézától.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>