language

Akták:

Öveges-program (akta) highlight_off

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off

Öveges-program (akta)

Öveges-program (akta)

2014-ben Hadházy Ákos (LMP) hívta fel a figyelmet az Öveges-program visszásságaira. A EU-s programban kémiatantermek kialakítására nyerhettek támogatást önkormányzati fenntartású oktatási intézmények. A TÁMOP-3.1.3-11/1 – A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban megnevezésű, 14 milliárd forinttal támogatott projektben Hadházy Ákos szerint indokolatlan költésekre és túlárazásra is találni példát, de összeférhetetlenség gyanúja is felmerült. Az ellenőrző hatóság 2014-ben minden kifizetést és támogatás felhasználást rendben lévőnek talált. A visszaélések miatt a Miniszterelnökség kezdett vizsgálódni és az EMMI feljelentést tett, de az OLAF is vizsgálatot indított. A korrupciós ügy miatt egy időre a teljes TÁMOP-programot leállította Brüsszel, és a tisztázásig 780 millió eurót, vagyis 241 milliárd forintot visszatartottak. 2016-ban egy írásbeli kérdésre adott válaszból kiderült: a 12 problémás eljárásból 11 oktatási intézménynek összesen 390 milliót kell majd visszafizetnie.

 

2014-ben indult nyomozás, 2016-ban a Nemzeti Nyomozóiroda bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúját állapította meg. A nyomozást – áttételt követően – jelenleg a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága folytatja 62002-30/2018. bűnügyi számon, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt. A nyomozás jelenlegi határideje 2018. július 18., gyanúsított felelősségre vonására az ügyben eddig nem került sor. Az Index szerint a program alatt az EMMI-ben az a Köpeczi-Bócz Tamás volt az EU-s fejlesztéspolitika felelőse, akit végül valószínűleg részben az Öveges-program, részben az Országos Roma Önkormányzat korrupciós botránya miatt távolítottak el a helyettes államtitkári pozíciójából, majd a TÁMOP monitoring bizottságának éléről. Neve a Mengyi Roland-féle Voldemort-ügyben is felmerült. A korábbi, miniszterelnökségi vizsgálatból az is kiderült, hogy a Tender-Network Kft. számos olyan TÁMOP-finanszírozott projektben részt vett, amelyekben aztán a vizsgálat kivetnivalót találtak. A Bánsági Zsófia vezette, Szekszárdon tevékenykedő Tender-Networkkel az is előfordult, hogy egyszerre adott tanácsot az Eliosnak és a pályázatot kiíró önkormányzatnak pl. Hódmezővásárhelyen.

 

Az aktaszöveg alapját a Civitas Intézet által kiadott Fekete Könyv - Korrupció Magyarországon 2010-2018 c. kötetben megjelent esetleírás adja, melynek elkészítésében e sajtóadatbázist használva a K-Monitor Egyesület is közreműködött. 


Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Aranycsinálók. A főtolvajok büntetlenül megúszták az Öveges-program ellopását

Bár a Nemzeti Nyomozó Iroda már 2016-ban kimondta a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúját a 16 milliárdos Öveges-programhoz kapcsolódó projekteknél, végül csupán egyetlen, 180 milliós visszaélés került a bíróság elé.

Csökkentette a pénzbírságot Öveges-ügyben a másodfokú ítélet

„Különösen nagy, illetve nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis okirat felhasználása” miatt folyt büntetőper a nagy port kavaró Öveges-program kapcsán. Az iskolai természettudományos oktatás fejlesztésére szánt uniós támogatásokból és más kapcsolódó pályázatok miatt 7,8 millió euró (ez jelenleg közel hárommilliárd forint) uniós támogatást kellett visszafizetnie Magyarországnak egy OLAF-vizsgálatot követően. Az ügyben nyolcévnyi nyomozás után tavaly indult büntetőper, amelyben a jogerős, másodfokú ítélet most négyszázezer forintra csökkentette az I. és II. rendű vádlottra kiszabott pénzbírságot.

Az Öveges-program milliárdos károkozásából csak egy kis tétel jutott el a bíróságra

Jogerős ítélet született a Gyulai Törvényszéken, de a tíz évvel ezelőtti, 16,5 milliárdos projektnek csak egy 180 milliós tételéről volt szó. Egy munkafüzetek kifejlesztését érintő költségvetési csalást vizsgált a most nyugvópontra jutott büntetőeljárás.

Pokorni Zoltán szerepét firtatja az MKKP egy több száz milliós, mutyigyanús ügyben

Hadházy Ákos feljelentést tesz az ügyben, a hegyvidéki önkormányzat szerint már a feltételezés is bántó, és a politikai haszonlesést szolgálja.

Se a Hegyvidéki Önkormányzatnál, se a tankerületnél nincsenek az Öveges-program szerződései

Az Átlátszó feketével teljesen kitakart oldalakat kapott, amikor az OLAF-tól az iskolák fejlesztését célzó Öveges-program jelentését kikérte. Kovács Gergőnek, a Kutyapárt társelnökének most még ennyit sem adtak, amikor megpróbálta elkérni a Hegyvidéki Önkormányzattól a milliárdos pénzlenyúlásokról híres, országos Öveges-program kerületi szerződéseit. A kerület vezetése az önkormányzati képviselőként dolgozó Kovácsot az illetékes tankerülethez irányította, ahonnan azt írták, nincsenek náluk a kért dokumentumok.

Szőrén-szálán eltűntek a bűncselekményekben érintett Öveges-program szerződései Pokorni Zoltán kerületében

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt kikérte az önkormányzattól a hivatalos dokumentumokat, ott azt mondták, hogy már öt éve átadták az illetékes tankerületi központnak, ahol viszont közölték, náluk bizony nincsenek.

Önálló szellemi termékek, vagy összeollózott példák? Folytatódott az Öveges-program pere

Az Öveges-program keretében elkészített munkafüzetek a tananyagfejlesztés önálló szellemi termékei voltak, vagy a közreműködő tanároktól ollózták össze a példákat? Ha mindegyik projekt önálló volt és külön készült a középiskoláknak, akkor miért volt nem egyszer döbbenetes a különböző fejlesztések közötti egyezés? Erről vitáztak a tanúk a Gyulai Járásbíróságon folyó büntetőperben.

A vádlottak nem tettek vallomást, és nem értik, miért vádlottak

Kedden a Gyulai Járásbíróságon folytatódott az Öveges-program visszaélései miatti per, amelyben a három vádlottat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolja a Tolna Megyei Főügyészség. A vádlottak egyike sem tett vallomást és egyikőjük sem ismerte el, hogy bűncselekményt követett volna el.

7,8 millió eurót kellett visszafizetnie Magyarországnak az Öveges-program és más projektek szétlopása miatt az EU-nak

Bár a kormány évek óta titkolja a pontos összeget, az Átlátszó most megtudta: Magyarországnak 7,8 millió euró (mai árfolyamon közel 2,8 milliárd forint) uniós támogatást kellett visszafizetnie az Öveges-program félrement pénzei és az Európai Szociális Alap más, szabálytalan pályázatai miatt. A természettudományok középiskolai oktatásának fejlesztését célzó programra a mai euróárfolyammal számolva közel 19 milliárd forintnyi uniós támogatást költöttek el az iskolákat fenntartó önkormányzatok. Az ügyben hét évig folyt a nyomozás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt. Tavaly vádat emelt az ügyészség, de még mindig nem tudni, mikor kerülnek bíróság elé a felelősök.

OLAF-jelzések: a NAV nem találja az Öveges-program szétlopásának felelőseit

A 2014-ben kezdődött Öveges-program során az Európai Unió 14 milliárd forint támogatást adott a természettudományos oktatás fejlesztésére. A támogatás törvénysértő felhasználására az OLAF (Európai Csalási Elleni Hivatal) is felfigyelt, Hadházy Ákos országgyűlési képviselő pedig évekig tájékoztatta a nyilvánosságot a botrányos részletekről. A Miniszterelnökség vizsgálata súlyos szabálytalanságokat állapított meg, az NNI lepasszolta a nyomozást a NAV-nak, az pedig azóta is tologatja az ügyet. Sajtóhírek szerint a 14 milliárd forintos programból több száz millió forintot kellett visszafizetni az EU-nak a magyar költségvetésből, de a pontos összeget sem a Miniszterelnökség, sem az EMMI nem közölte.
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>