language

Intézmények:

PM-TÉR6 Nonprofit Kft highlight_off

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Magának adta a legtöbb támogatást a PM

Támogatás Jóval kisebb támogatási keret felett rendelkezik a Pénzügyminisztérium (PM), mint a külügyi és külgazdasági tárca (KKM), ám nemcsak ez a különbség fedezhető fel a vállalatoknak nyújtott segítségben. A KKM a nyilvánosságra hozott adatok szerint az idén novemberig 54 milliárd forintnyi beruházási támogatást adott a Magyarországon beruházó cégeknek, a Pénzügyminisztérium ennek valamivel több, mint a felét 28,6 milliárd forintot költötte el erre a célra. Míg a KKM a legkülönfélébb cégeknek osztott egymilliárd és 11 milliárd közötti összegeket, addig a pénzügyminisztériumi támogatáselosztás nem volt ennyire szerteágazó, ugyanis a támogatások csaknem felét, 13,8 milliárd forintot a PM- TÉR6 Kft. kapta, ami nem más mint a Pénzügyminisztérium projektcége, amely a budai várba található volt királyi Pénzügyminisztérium átalakításáért és felújításáért felelős. Ha majd egyszer elkészül az épület, ide költözik a PM apparátusának fele, s az 50 milliárd forintos becsült költséget az adófizetők állják – ebből az idei támogatási rész 13,8 milliárd forint.
Találatok: [1]  Oldalak:   1