language

Helyek:

Szigetszentmiklós highlight_off

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Az alsózsolcaiak nem akarnak "kísérleti nyulak" lenni a tervezett akku-újrahasznosításban

Nyoma sincs a beígért modern akku-újrahasznosító technológiának a magyar üzemet tervező szlovén cég által beadott dokumentációban.

Korábban 1,5 milliárdot költöttek a szigetszentmiklósi stadionra, azóta a műfüves pályák is eltűntek

A korábbinál is elhagyatottabb az a terület Szigetszentmiklóson, ahová a tervek szerint egy stadion épült volna, és aminek építését 2018-ban félbehagyták, miután már 1,5 milliárd tao támogatást költöttek rá – derül ki Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő Facebook-videójából. Már a korábbi műfüves pályák sincsenek meg.

Újabb 17 embert fogtak el, akik benne voltak a gyógyászati segédeszközös bűnszervezetben

Közel 250 rendőr több mint 60 helyszínen tartott kutatásokat abban a büntetőeljárásban, amelynek célja felderíteni egy gyógyászati segédeszközökkel végrehajtott csalássorozatot.

Kásler Miklós miniszter közreműködésével dübörög 60 ló a Szent László-rockoperában

Nem sajnálja a pénzt a kormány a lovas színházra, amelytől politikai hasznot is remél. A műfaj koronázatlan királya, Pintér Tibor most mutatta be Izsákon a Szent Lászlóról szóló rockoperát, amelyet a pozsonyi csatáról készített animációjával köznevetség tárgyává lett Magyarságkutató Intézet hitelesít.

Belerokkantak abba, amit Felcsúton simán megcsináltak

Nemzetközi előírásoknak is megfelelő 1700 fős stadiont és regionális utánpótlásközpontot álmodtak Szigetszentmiklósra, a 3,5 milliárdos beruházás azonban magával rántotta a százéves klubot. Hiába költöttek el több mint egymilliárd forint taót, az építkezés évek óta áll, az NB II.-t is megjárt csapat feloszlott, és az egykor híres utánpótlás megszűnt. Jó eséllyel az állam fogja befejezni a létesítményt, de ha így is lesz, nem tudni, ki fog benne focizni. Tanulságos történet a taorendszer árnyoldalairól.

Nagykőrösön és Szigetszentmiklóson sem elégednek meg az eddig visszakapott csatornapénzzel

A csatornapénzek visszaköveteléséért folytatott küzdelmekben két Pest megyei településen a helyi civilek már eddig is részsikereket könyvelhetnek el: valamennyit visszakaptak az uniós és nemzeti támogatás révén csaknem teljesen feleslegesen befizetett önrészből. De nem elégednek meg ennyivel, több pénzt akarnak visszakapni.

Elismerték: túl nagyot álmodtak a milliárdos stadionnal

Szigetszentmiklóson álmodtak egy stadiont maguknak. Nem kicsit, egy 3,5 milliárdosat, és bár tavaly novemberben még úgy tűnt, kézben tartják a dolgokat, a figyelmeztető jelek egyértelműek voltak. Ma már ott tart a projekt, hogy az egyesület szívesen átadná annak, akinek lenne tőkéje és képes lenne befejezni.

Kapaszkodjon: így néz ki egy fél évet csúszó stadion ellenőrzése!

Tavaly nyáron minisztériumi ellenőrzés volt a szigetszentmiklósi stadionépítésnél, ami után pénzügyi problémák miatt 6-8 hónapos csúszásba került a projekt. Az EMMI vizsgálata alaposnak tűnik, minden részletre kiterjedőnek, és még csak véletlenül sem fordul meg az a fejünkben, hogy távolról okézták le a projektet.

Hiába a pénzeső, sorsára hagyják a taórendszer trójai falovát?

Akár az enyészeté is lehet a stadionfejlesztési program egyik első projektjébe még 2012-ben bekerülő szigetszentmiklósi aréna, amelyet mintegy 3,5 milliárd forintból építettek volna fel, és nemcsak modern formavilágú, hanem környezettudatos is lett volna. Lehangoló látvány fogadott minket, amikor a Budapesthez közeli városban jártunk: kiderült, hogy a kivitelező épp a múlt héten vitte el utolsó daruját a területről. A műfüves pálya és a parkoló elkészült, ám a többi munkát félbehagyták, vagy el sem kezdték. Még láthatók az ingatlan területén az otthagyott építési anyagok, ugyanakkor a bámészkodókat biztonsági őr szólítja fel a távozásra. Megkerestük a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ) is az üggyel kapcsolatban, ám lapzártánkig nem érkezett meg a válasz.
Találatok: [9]  Oldalak:   1