language

Helyek:

Macedónia highlight_off

Kulcsszavak:

tanácsadás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Szijjártó Péter után másnak is tanácsokat adhat az idemenekített volt észak-macedón kormányfő

Megalapította első itteni cégét a hazájában korrupciós bűncselekményért elítélt, Magyarországra szökött és itt menekültstátust nyert Nikola Gruevszki. Elsősorban üzletviteli tanácsadással foglalkozó vállalkozásának székhelye Pécelen van, abban a házban, ahol például egy macis bögréket árusító kft. működik.

Nagyon megégette magát a Magyar Telekom Balkánon

Alighanem ezerszer megbánták a Magyar Telekom vezetői azt is, hogy bevezették a cég részvényeit a New York-i Értéktőzsdére. És azt is, hogy a Balkánon, Macedóniában, illetve Montenegróban terjeszkedtek. A társaság gyanús szerződéseiből 12 évnyi pereskedés és sok tízmilliárd forintnyi kiadás lett. Immár végleg vége az ügynek, az utolsó jogi eljárás is lezárult.

Drágán vett mentesség!

A Magyar Telekom egyezség keretében közel 22 milliárd forintot fizet az Egyesült Államok hatóságainak. Ezzel tudhatja végleg maga mögött a 2005-ös furcsa balkáni szerződések ügyét. Három egykori telekomos vezető azonban nem lélegezhet fel, őket még akár tetemes pénzbüntetésre is ítélhetik.

Milliárdokba fáj a Magyar Telekomnak a korrupciós botrány

A Magyar Telekom megegyezett az USA Igazságügyi Minisztériumával és az amerikai tőzsdefelügyeletével (SEC) a társasággal kapcsolatos vizsgálatokkal kapcsolatban.

Lassan jön el az igazság órája

Újabb fontos állomáshoz ért a Magyar Telekom kétes balkáni szerződéseinek ügye. A távközlési cég az egyik felette illetékes amerikai hatósággal megegyezés közelébe jutott. Fellélegezni azonban korai lenne, még mindig lehetnek céges és személyi következményei is az ügynek.

Tízmilliárdos nemzetközi korrupciós ügy, magyar szállal

A Deutsche Telekom AG nyolc vezető tisztségviselője, köztük jelenlegi elnöke ellen folyik nyomozás a balkáni leányvállalatoknál történt vesztegetés gyanúja alapján - írták szerdán német újságok a cég bejelentésére hivatkozva.

Üzleti korrupció: a Strabagtól a Daimlerig

Nem a Daimler-ügy az első nemzetközi korrupciós botrány, amelyben felmerül a gyanú, hogy magyar kormánytisztviselők vagy politikai pártok kenőpénzeket fogadtak el. Az is előfordult, hogy magyar cégvezetők keveredtek külföldön vesztegetés gyanújába.

A macedónok nyomoznak, a magyarok nem

Kevés figyelmet kapott az a december 10-én napvilágot látott hír, miszerint a macedón rendőrség feljelentett két magyar állampolgárt, akik a gyanú szerint két társukkal összesen négymillió eurót sikkasztottak a macedón távközlési vállalatnál.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>