language

Intézmények:

Parlament highlight_off

Kulcsszavak:

tanulmányírás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Egy napja bejegyzett, MSZP-s tulajdonú kft.-től rendelt 35 millióért elemzéseket az MSZP

Kevés vállalkozás mondhat magáénak akkora szerencsét, mint Szociális Demokráciáért Intézet Nonprofit Kft., amelyet egy nappal a bejegyzése után talált meg az MSZP egy 35 milliós megbízással. Annyira mondjuk nem kellett keresnie: az ügyvezetője régi MSZP-s háttérember, a tulajdonosa pedig a szocialisták egyik alapítványa.

A kormány honlapján megjelent hírekből összeollózott tanulmányt vett Lezsák Sándor 200 ezer forintért

A Lezsák által vezetett szervezet ifjúsági tagozatának egyik elnökségi tagja bemásolta egy dokumentumba a Digitális Jólét Programról megjelent híreket. 100 oldalból legalább 90 oldalt ezek tesznek ki a Bosnyák Dániel által leadott “tanulmányban”.

Zarándokturizmusról, Kiskunfélegyháza pártidentitásáról, és a Homokhátságról is rendelt tanulmányokat Lezsák

Az Országgyűlés fideszes alelnökének egy kecskeméti képviselő a saját zarándokutai kapcsán készített beszámolót 190 ezer forintért, a Lezsák által vezetett egyesület ifitagozatának elnöke pedig feltérképezte Kiskunfélegyháza pártidentitását 250 ezer forintért.

Free Budaházy 650 ezer forintért – Sneider Tamás eddig 11 tanulmányt rendelt a parlament alelnökeként

Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke 2014 óta összesen 2,8 millió forintért rendelt 11 tanulmányt különböző témákban. A legolcsóbb dolgozat 100 ezer forint volt, a témakörök pedig főként szociális jellegűek, de készült egy Budaházy Györgyöt mosdató esszé is 650 ezer forintért.

Fegyveres önvédelmet indítványoz Földi László az Országgyűlés alelnökének készült tanulmányában

Különböző témákban, összesen 5,4 millió forintért 24 tanulmányt rendelt az elmúlt 3 évben az Országgyűlés fideszes alelnöke, Lezsák Sándor. Földi László például 350 ezer adóforintért írta meg a “Gondolatok az Európát ért invázióval összefüggésben” című 15 oldalas dolgozatot, amelyben egyebek mellett fegyveres önvédelemre és a kaszárnyák M-zárolt készleteinek kifosztására buzdít.

6,4 milliárdot költöttek két év alatt a frakciók

A 444.hu kikérte és megkapta az országgyűléstől a parlamenti frakciók által 2011-2013 között kötött 1542 darab, 5 millió forint alatti szerződés listáját, melynek érdekességeiről a múlt héten bőven beszámoltak.

Újságírók, sportolók és celebek a frakciók fizetési listáján

A 444.hu április végén kérte ki az országgyűléstől a frakciók tételes költéseit. Első adatkérésünk után a parlament tisztviselői egyeztetni hívtak, és megállapodtunk, hogy az eredetinél kevesebb adattal is beérjük, hogy ne adjunk teljesíthetetlen feladatot a hivatalnak.

Századvég-sztori: milliárdos birodalmat épít Orbán háttérembere

Közel egymilliárd forintot keresett pár hónap leforgása alatt a Fidesz-közeli Századvég-csoport – derült ki egy októberi bírósági tárgyaláson. Ám a miniszterelnök főtanácsadójához köthető csoport nemcsak a kormány támogatását élvezi, a Fidesz-frakciónak és az MFB-nek is adnak tanácsokat, továbbá a kormányváltás óta a piacon is lendületet vettek, miután felismerték, az egészség jó befektetés. Megpróbáltuk feltérképezni a századvéges társaság szövevényes érdekeltségeit.
Találatok: [9]  Oldalak:   1