language

Lapok:

Személyek:

Tarsoly Csaba highlight_off

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Tarsoly Csaba

Tarsoly Csaba István (Budapest, 1964. június 5. –) magyar közgazdász, a Quaestor Csoporthoz tartozó cégek legfőbb tulajdonosa, a Győri ETO FC volt elnöke. 2012-ben 5,8 milliárd forintos vagyonával a 108. leggazdagabb magyar állampolgár volt.[1] A 2015-ös magyarországi brókerbotrány kirobbanását követően 2015. március 29-én bírósági határozat alapján – százmilliárd forint nagyságrendű fiktív kötvény kibocsátásával összefüggésben – előzetes letartóztatásba helyezték.

 

Forrás: Wikipedia 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Az MNB feljelenti Tarsoly Csabát

Rágalmazás és becsületsértés miatt a Magyar Nemzeti Bank büntetőfeljelentést tesz a bűnszervezetben elkövetett csalással vádolt Tarsoly Csaba ellen. A Quaestor volt elnök-vezérigazgatója a Magyar Narancsnak adott interjúban tett olyan állításokat, amelyeket cáfol az MNB.

Quaestor-ügy: meghallgatják Tarsoly Csabát

Folytatódik a csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba és társai ellen indított büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. A bűnszervezet irányításával vádolt Tarsolyt 5-től 25 évig terjedő fegyházra ítélhetik.

Quaestor-per: Tarsoly Csaba ellen tüntettek a károsultak

A Quaestor-per vádlottja, az egykori cégvezető Tarsoly Csaba elleni tüntetés előzte meg a csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt férfi és társai elleni per újabb tárgyalását. A Quaestor bedőlésén sok pénzt bukó károsultak Tarsoly mellett a kormányt és az MNB-t is hibáztatták.

Tarsoly: Nem sikkasztottam el a Quaestor pénzét

A vád állításaival szemben nem lopott vagy sikkasztott el egyetlen forintot sem a Quaestor-csoport pénzéből Tarsoly Csaba - a volt cégvezető erről az ellene folyó bírósági tárgyaláson beszélt. Azt is mondta, az államnak szerinte érdeke, hogy bűnbakká tegye őt. A tárgyalás előtt károsultak tüntettek Tarsoly ellen, és a pénzüket követelték.

A bíróságtól kérik a liberálisok a Tarsoly-levelet

Bírósághoz fordul a Magyar Liberális Párt, hogy hozzájusson ahhoz a levélhez, amelyben Tarsoly Csaba, a Quaestor tulajdonosa, volt elnök-vezérigazgatója a miniszterelnököt tájékoztatta a cég helyzetéről - közölte a párt.

Előkerült Béla

Megtalálták Orgován Bélát, a közmunkásból a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatójává előlépett férfit. A büntetett előéletű tápiósági lakos a brókerbotrány kirobbanása után lett a pénzügyi cég első embere. Hónapok óta bujkál a sajtó elől, még senkinek sem nyilatkozott.

Orbán is kerülte, Szijjártó mégis tárgyalt vele

Sem Orbán Viktor, sem pedig miniszterei nem találkoztak a Quaestor-botrány kirobbanásakor és az azt megelőző hetekben a cégvezető Tarsoly Csabával. Az egyetlen kivétel Szijjártó Péter, aki nemcsak telefonon beszélt a Quaestor-vezérrel, de személyesen is találkoztak.

Quaestor-ügyben nem akarnak állami pénzt látni az Origo olvasói

Hiába jelentette be a főügyész, hogy becslése szerint 160 milliárd forint vagyont sikerült zárolniuk a Quaestor-csoportnál, az olvasóink pesszimisták a kártalanítással kapcsolatban. A legtöbben sem a cég, sem a felelősök magánvagyonát nem látják elégségesnek. Az Origón uralkodó olvasói közhangulat szerint ennek ellenére sem kellene állami forrásból kiegészíteni ezeket a pénzeket. Így viszont a befektetők egyrésze elköszönhet a megtakarításától.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>