language

Intézmények:

Napur Architect Építészeti Iroda Kft. highlight_off

Személyek:

Tombor András highlight_off

Tombor András

Tombor András millárdos üzletember, a Fidesz fontos háttérembere. 1996-ban megalapította a Mathias Corvinus Collegiumot (MCC), majd az első Orbán-kormány alatt a miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt. A 2002-ben elvesztett választás után visszatért az üzleti világba és több évig a Multireklám nevű plakátcégnél dolgozott, ennek eladása kapcsán került üzleti kapcsolatba Csányi Sándorral. 2008-tól többek között az UD Zrt-ügy kapcsán lehetett nevével találkozni, aki lehallgatási anyagok szerint a céggel tárgyaltDávid Ibolya, volt MDF-elnök elleni információk gyűjtéséről.

2014-től a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke lett – emellett az azóta bedőlt, állami Tokaj Kereskedőház Zrt. felügyelőbizottsági elnök megbízását is megkapta. 2016-ban Habony Árpád hitelezőjeként tűnt fel és szerzett széleskörű ismertséget. Ugyanebben az évben a Visus Invest Kft.-n keresztül bevásárolta magát az Andy Vajna-féle TV2-nek is beszállító Atmedia reklámügynökségbe, amely az első évben megháromszorozta bevételét. 2017-ben megszerezte a Mandiner hírportált, az M3-as metró felújítása kapcsán pedig Kocsis Istvánnal együtt az orosz Metrovagonmas-kocsik mellett lobbizott. 2020-ban kiszállt a hirdetési piacról és átadta az Atmedia Zrt-t Mészáros Lőrincnek és Vida Józsefnek, majd áttérve a légiiparra a katonai kiképzőgépeket gyártó és az Airbusnak is beszállító cseh repülőgépgyárba vásárolta be magát a Vodochody Holdings HU Kft.-n keresztül. Tombor a hírek szerint a bedőlt e-jegyrendszerből is profitálhatott. 2022-től a Budapesti Erőmű igazgatósági tagja.

Kép: Index.hu

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

MCC: százmilliárdokat tol az oktatásba a kormány, ebből a magyar diákok 99 százaléka semmit nem fog látni

A Mathias Corvinus Collegiumot (MCC) fenntartó alapítvány vagyona 2020 előtt elhanyagolható volt, akkor azonban hirtelen több százmilliárd forintos részvényportfóliót és több mint százmilliárd forintot kapott – ez egyben annyi, amennyit az állam évente a teljes felsőoktatásra szokott költeni. Az MCC számos egykor patinás, mára már lerobbant vidéki épületet kapott vagy vett meg, deklarált célja ezeket felújítani és megnyitni bennük a vidéki képzési központjait. A Gellért-hegy tetején egy 20 ezer négyzetméteres palotát építenek. A beruházások nagyságrendje tíz-, ha nem százmilliárdos, azok elkészülte után az MCC az ország egyik legnagyobb részvénytulajdonosa mellett az ország egyik legnagyobb ingatlantulajdonosává válik. Cikksorozatunk első részében az MCC ideológiai és politikai kötődését mutattuk be, a második részben, azaz ebben a cikkben, az intézmény vagyonosodásáról lesz szó.
Találatok: [1]  Oldalak:   1