language

Kulcsszavak:

parkolás highlight_off
túlárazás / pénznyelő highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Előre kifizette az állam a milliárdos szerződések felét a Covid-tesztekért a haveri cégeknek

Már mindkét, a Fidesz korábbi politikusaihoz köthető, és a Covid-időszakban közbeszerzés nélkül milliárdos állami megrendelésekkel megtolt cég felszámolása zajlik. Így hamarosan ugyanúgy eltűnnek, mint a túlárazott lélegeztetőgép-biznisz egykori szereplői. A szerződésekből kiderül az is, hogy a később megvásárolt gyorstesztek “nagykerárát” már előlegként átutalták a cégeknek.

A Kórházi Főigazgatóság a piaci ár többszöröséért bérel parkolóhelyeket

A hivatalos magyarázat szerint azért, mert ezek vannak a Belügyminisztérium közelében, ami most átvette az OKFŐ irányítását az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

Pár parkolóhellyel kevesebbet terveztek, így nem kell környezeti hatástanulmány a 18 milliárdos Várgarázshoz

Hónapokig titkolta a Várkapitányság, hogy nem készült környezeti hatástanulmány a Várgarázs III. projekthez. A vizsgálatra azért nem volt szükség, mert a parkolószám nem éri el a 300-at. A Várban megvalósult másik két mélygarázsnál is gondosan figyeltek, hogy ne érje el a határértéket a parkolószám. Pedig ha összeadjuk a három létesítmény által biztosított parkolóhelyeket, akkor az már jelentős forgalomterhelést jelent a lakókra nézve. A Várkapitányság mindeközben a garázsra az autómentesítés irányába tett újabb lépésként tekint, pedig azt nyilvánvalóan a Várnegyedben létesülő új irodai dolgozók megjelenése indokolja. Idén és a következő években a József Főhercegi Palotára, neoreneszánsz kertre és istállóra 56 milliárd, a Várgarázs III. ütemre 18,1 milliárd forint jut. Egy kocsibeálló több mint 60 millió forintba kerül majd, ami igen drágának számít. A lakók szerint nem kizárt, hogy minisztérium költözik be a mélygarázs felett épülő palotába, de a Várkapitányság arról tájékoztatta az Átlátszót, hogy a leendő bérlőkről még nem született döntés.

További másfél milliárd forinttal drágult a mélygarázs a Városligetben

A WHB által épített Dózsa György úti mélygarázs a Városligetben a jelenlegi állás szerint 6 milliárd forint helyett 7,6 milliárdba fog kerülni. A szerződés most a garázs feletti felszín zöldfelületi rehabilitációja miatt drágult meg ilyen jelentősen.

A botrányhősök 18 milliárdot kaszáltak, mióta Borkai a polgármester

Az uutóbbi 13 évben a győri közbeszerzések 37 százalékát olyan cégek nyerték, amelyek tulajdonosainak vagy vezetőinek neve előkerült a polgármesteer botrányában.
Találatok: [5]  Oldalak:   1