language

Lapok:

Heti Válasz highlight_off

Akták:

Vadászház eladás (Csillebérc) highlight_off

Heti Válasz

A Heti Válasz Magyarországon 2001 és 2018 között megjelenő hetilap volt, melyet a budapesti székhelyű Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. adott ki. A kormány 2000. szeptember 19-én kelt rendeletével, 100 millió forint kezdőtőkével létrehozta a Természet- és a Társadalombarát Fejlődésért Közalapítványt (TTFK), amelynek fő feladata egy új politikai hetilap létrehozása volt. Ennek keretében alapította a TTFK a Heti Választ. Első száma 2001. április 13-án jelent meg. Az eladott példányszámot jelentősen megemelte, amikor Orbán Viktor 2002-es országgyűlési választás kampányában - más lapok mellett- a Heti Választ is megemlítette az általa ajánlott sajtótermékek között. A kormányváltás után a közalapítvány állami támogatása jelentősen visszaesett, ezért a kuratórium 2003. január 16-i ülésén döntött a kiadó eladásáról. 2004 áprilisában a Sasliget Tanácsadó Kft vásárolta meg a kiadót 5 millió forintért. 2008. december 16-án a Lantos Csaba érdekeltségébe tartozó addig 25%-os tulajdonrészt birtokló Csemgandó Kft. szerezte meg a lap tulajdonjogát. Az addig 75%-ot birtokló Csák János, Kékessy Dezső és Szabadhegy Péter a szerkesztőbizottság tagjai lettek. 2009. szeptember 2-án a Csemgandó Kft. továbbadta a kiadót az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt.-nek, amely 51%-ban Fellegi Tamás médiavállalkozóé, 49%-ban a koppenhágai székhelyű DEFAP Enterprises ApS nevű kockázatitőke-társaságé volt. 2010 májusában, miniszteri kinevezése után Fellegi eladta az Infocenterben lévő tulajdonrészét Stumpf István volt kancelláriaminiszternek és Nyerges Zsoltnak. 2013-tól az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt. mellett a MAHIR Magyar Hirdető Zrt. (Simicska Lajos érdekeltsége) is tulajdonosa volt. Miután Simicska megvált médiaérdekeltségeitől, Borókai Gábor főszerkesztő 2018 júniusában bejelentette, hogy a nyomtatott lap kiadása a 2018. júniusi 7-i lapszámmal megszűnik és csak az online-változat folytatódik, augusztusban azonban Borókai lemondott és a valasz.hu oldal frissítése is megszűnt. A Heti Válasz megszűnése után 2 hónapig online formában elérhető volt az válasz.hu honlapon, majd 2018. agusztusa óta a honlap fenntartása is leállt. A lap újságírói Válasz Online néven indítottak új online lapot.

Vadászház eladás (Csillebérc)

Vadászház eladás (Csillebérc)

A csillebérci vadászház értékesítése kapcsán Rogán Antal (Fidesz) 2002 februárjában tett feljelentést hűtlen kezelés gyanújával. A vádindítvány szerint Rácz Péter egykori szocialista kép¬viselő, a Magyar Úttörők Szövetségének (MÚSZ) ügyvezető elnöke szándékosan okozott mintegy 82 millió forint vagyoni hátrányt azzal, hogy 1999-ben 14,2 millió forintért adta el a szervezet csillebérci táborának területén fekvő 96,8 millió Forint értékű ingatlant, méghozzá az unokatestvérének tulajdonában álló Bau-bérc Kft.-nek. 


A hat
óságok nem állapítottak meg semmilyen bűncselekményt, a nyomozást decemberben meg is szüntették, Rogán panaszára azonban a Fővárosi Főügyészség pótnyomozásra utasította a rendőrséget. Rácz az eljárás során mindvégig ártatlanságát hangoztatta. Elmondása szerint az adásvételi szerződés megkötésére az úttörőszövetség szorult anyagi helyzete miatt, a MÚSZ vezetésének egyhangú szavazása után került sor. Az ügyvezető elnök cáfolta azokat a vádakat is, hogy rokonának játszotta át áron alul a vadászházat, álláspontja szerint az adásvétel időpontjában egyetlen hozzátartozója sem volt a Bau-bérc Kft. tulajdonosa. 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket átutalással vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas
▶︎ Legyél pártolói tagunk: patreon.com/kmonitor


Az ügy végére 2007-ben tett pontot a Fővárosi Bíróság: Rácz Pétert különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt jogerősen másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre és félmillió forint pénzbüntetésre ítélte, és az adásvételben közreműködő értékbecslőt is pénzbüntetéssel sújtották. 

Az eset mellékszálaként a Fővárosi Ítélőtábla 2005-ben érvénytelenítette azt a szerződést, melynek értelmében a KISZ, illetve jogutódja, a Demisz 1989. június 27-én a csillebérci úttörőtábort a Magyar Úttörők Szövetségének ajándékozta. A tulajdonjogi háttér azonban még tisztázatlan, végül azonban 2017. nyarán a kormány úgy döntött, inkább kifizeti az úttörőszövetséget és annak utolsó elnökét Rácz Pétert, csakhogy gyorsan visszaszerezhesse a csillebérci tábort. A szerződést titkosították, ám a 24.hu információi szerint a költségvetésnek összesen közel másfél milliárd forintjába került, hogy a Margitsziget nagyságú területet teljes egészében visszaszerezze az őszre az állam.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Jogerős: Csillebérc az államé, röpülnek az úttörők és az MSZP-káderek

Történelmi igazságtétel: a Válasz.hu értesülése szerint tegnap a Fővárosi Ítélőtábla 100 százalékban visszaadta az államnak az 1989-ben kijátszott csillebérci úttörőtábort a rajta álló vadászházzal együtt. A verdikt jogerős!

Úttörőbecsület

A máig kísértő pártállami múltra panaszkodnak, a tetejébe bírósági perek tépázzák a hírnevüket. Az Úttörőszövetség elítélt vezetője, Rácz Péter mozgalmát új szervezetbe mentené át, MSZP-pártigazgató élettársa, Butor Klára pedig gyaníthatóan a hatóság megtévesztésének bűnébe esik.
Találatok: [2]  Oldalak:   1