language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Helyek:

Veszprém highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Sikkasztásról kérdezték, kommunistázni kezdett a fideszes alpolgármester

Nem építettem, hanem családi összefogással és részben hitelből felújítottam a házamat - ezt mondta sajtótájékoztatóján Némedi Lajos, Veszprém fideszes alpolgármestere, akivel kapcsolatban legutóbb az Index írta meg, hogy összefüggés lehet a veszprémi intézményi szolgáltatónál keletkezett hiány és az alpolgármester házépítése között.

Nyomoznak a próbatakarítás miatt, fideszes politikus is érintett lehet

Hűtlen kezelés gyanújával folyik büntetőeljárás a Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezet ügyében. Az egyik fideszes alpolgármestert is összefüggésbe hozták a történtekkel.

Egyre nagyobb port kavar a veszprémi fiktív takarítási balhé

Az ellenzék egyre hangosabb, hónapokig tartó érdeklődése után Veszprém polgármestere, Porga Gyula is feljelentést tett végül a rendőrségen hűtlen kezelés gyanúja miatt a veszprémi intézményi szolgáltató ügyében - értestült egy helyi hírportál.

Jó drágán próbatakarítottak Veszprémben

Törvénysértéseket állapított meg egy belső vizsgálat a veszprémi önkormányzat Intézményi Szolgáltató Szervezeténél (ISZSZ), egyes ügyekben az adóhatóság is nyomoz. A polgármester úgy látja, nincs ok firtatni senki felelősségét.

A Fidesz eljátszotta a becsületét Veszprémben

A négymilliárdos uszodát még nem tervezik, a hangoztatottan mintaprojektnek szánt húszemeletes toronyház legalább félmilliárdos rekonstrukciójának érdemi előkészületei nem kezdődtek el, pénz hiányában pedig késik a veszprémi elkerülő út korszerűsítése is.

Hivatali visszaélés miatt jelentették fel a veszprémi polgármestert

Több névtelen feljelentés alapján rendőrségi nyomozás indult annak kiderítésére, hogy három különböző ügyben hivatali visszaélést követett-e el Debreczenyi János, Veszprém fideszes polgármestere.

Közterületvétel lelkiismeret-furdalás nélkül

Eladó a veszprémi Dózsa tér kétharmada: az önkormányzat döntése értelmében a közterületet az egyik fideszes városatya cége veheti meg. A szocialisták aggályosnak tartják a tranzakciót, amit az előterjesztő is kivételes megoldásnak tekint.
Találatok: [10]  Oldalak:   1