Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off

Intézmények:

Magyar Honvédség highlight_off
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>

Korrupciós ügy miatt mentett fel egy tábornokot az államfő

Méltatlanság miatt megszüntette Oláh János dandártábornok szolgálati viszonyát a köztársasági elnök. Oláh egyike annak a három tábornoknak, akiket vesztegetéssel vádolnak a Kaposvári Törvényszéken. Rajtuk kívül még hat ezredes, két alezredes, egy őrnagy és négy polgári személy ellen zajlik eljárás.

Százmillióba került a HM cégének a koszovói álmodozás

Hamar szembesült a honvédelmi tárca cégének, a HM EI Zrt.-nek a vezetése azzal, hogy a Pristinában létesítendő sportközpont és a térségben tervezett pezsgőfürdő- és medence-értékesítés nem lesz jó üzlet, ennek ellenére még másfél éven át több mint százmillió forintot költöttek rá.

Benyújtották a vádiratot a "tábornok-ügyben"

A Budapesti Katonai Ügyészség beszámolója szerint 2001-ig visszamenően derítettek fel vesztegetési ügyeket, melyeket az érintettek bűnszervezetben követtek el. Az ügynek 18 vádlottja van, köztük 4 honvéd tábornok, illetve több tényleges- vagy nyugállományú tiszt és főtiszt. A katonai ügyészek 200 millió forint értékben derítettek fel vesztegetéseket.

HM: Simicskó maga ismerte el a törvénytelen eszközök felhasználását

A törvénytelenül a sajtó kezébe került, nem bizonyított valóságtartalmú vallomások alapján nem lehet helytálló következtetéseket levonni - reagált a kereszténydemokrata Simicskó István hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>