language

Intézmények:

Személyek:

Vida Ildikó highlight_off

Vida Ildikó

Vida Ildikó (Kisújszállás, 1964. március 5. –) magyar jogász és kormányzati tisztviselő. 2010–2015 között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, majd 2017-től a Közgép Zrt. elnöke. 

 

Forrás: Wikipedia 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Fővárosi Főügyészség: Az amerikai hatóságok nem adtak bizonyítékot

Az amerikai hatóságok semmilyen konkrét adattal nem bizonyították a magyar kormányzati tisztviselők állítólagos korrupciós ügyét, amely miatt korlátozták beutazásukat az Egyesült Államokba – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel, a jogsegélykérelemre adott amerikai válaszra hivatkozva.

Kitiltási botrány: Vida Ildikóból nem, valaki másból vádlott lett

Vádat emelt egy – korábban információtechnológiai céget vezető – férfi ellen az ügyészség a kitiltási botrány ügyében, az illető az ügyészség szerint áfacsökkentést ígért elintézni az áfacsalás miatt szenvedő amerikai Bunge cégnek. Egy láncolat egyik szereplője lehetett, aki azt állította, hogy ismeri a Századvéget és Heim Péter nevét emlegette.

HORVÁTH ANDRÁS ELISMERTE, A KORRUPCIÓRÓL NINCSENEK BIZONYÍTÉKAI, CSAK AZ ÁFACSALÓKAT TUDNÁ MEGNEVEZNI (VIDEÓVAL!)

Korrupciós ügyekre nincsenek konkrét bizonyítékaim, de véleményem szerint csak ez állhat egyes NAV vizsgálatok zátonyra futásának hátterében – ismerte el a PestiSrácok.hu kérdésére Horváth András, az adóhatóság korábbi munkatársa. Horváth beismerése azért is kuriózum, mert az utóbbi időszak kormányellenes tüntetésein éppen ő beszélt súlyos, messzire vezető magyar korrupciós ügyekről. Portálunknak a korábbi NAV alkalmazott azt is elárulta, hogy a jövőben sem hozza nyilvánosságra zöld dossziéjának tartalmát és az állítólagos bizonyítékait, mert „a dokumentumokat nem lehet a közvélemény előtt bemutatni”. Az is megtudtuk, hogy Horváth vezetésével ugyan ma zászlót bontott a Korrupcióellenes Szövetség, de „konkrétumok azért nincsenek, mert konkrétumhegyek vannak, és ezekről több tízezren tudnak az országban”…..

Kitiltási botrány: Horváthig nyúlhatnak vissza a szálak

Az amerikai kitiltási botrány szálai egészen a tavaly, Horváth András által kirobbantott áfacsalási ügyekig nyúlhatnak vissza. André Goodfriend amerikai ügyvivő is említést tett a volt adóellenőr által elmondott ügyre. A NAV tagadja a korrupciós vádakat, de a kitiltásról nem nyilatkozik.
Találatok: [5]  Oldalak:   1