language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Személyek:

Vida Ildikó highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Vida Ildikó

Vida Ildikó (Kisújszállás, 1964. március 5. –) magyar jogász és kormányzati tisztviselő. 2010–2015 között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, majd 2017-től a Közgép Zrt. elnöke. 

 

Forrás: Wikipedia 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

„Dávida Marianna két kézzel verte az asztalt, hogy itt nem lesz megállapítás”

Felülről jövő utasításokról, a kiemelt adózók ügyei feletti szemhunyásról, vizsgálatok és megállapítások leállításáról és letiltásáról és osztályok ellehetetlenítéséről beszélt a bíróság előtt Vancsura István, a NAV Rapid Ellenőrzési Főosztályának egykori vezetője abban a perben, amelyet lapunk és a Népszava ellen indított Dávida Marianna, a NAV ellenőrzési főosztályának vezetője.

Megtalálták Vida Ildikó utódját?

Gőzerővel keresik Vida Ildikó utódját, s a jelöltek között egy komolyan vehető név is felbukkant – értesült lapunk. A poszt várományosa a jelenleg a közép-magyar­országi ré­giót irányító Tamásné Czinege Csilla lehet.

Lemondanak Vida Ildikóról

Egyre jobban inog Vida Ildikó széke, akár már a következő hetekben távozhat a NAV éléről. Az adóhatóságnál is az a hír járja, hogy távozása várható, és bár ezt kormányzati források nem erősítették meg, azt biztosan nem bánnák, ha Simicska Lajos bizalmasa lemondana posztjáról.

Vida Ildikó megvizsgálta magát, és mindent rendben talált

Semmilyen hátrány nem érte a Magyarországon működő amerikai vállalatokat, az adóhatóság (NAV) nem zaklatta ezeket a társaságokat, és nem hagyta figyelmen kívül az általuk tett bejelentéseket sem – derül ki annak a belső vizsgálatnak a most közzétett összefoglaló jelentéséből, amelyet azután indított a NAV, hogy az Egyesült Államok kitiltott több magyar magánszemélyt, köztük Vida Ildikó elnököt.

Szijjártó levelet küld Washingtonba Goodfriend miatt

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden levelet küld az Egyesült Államok külügyminisztériumához André Goodfriend ideiglenes ügyvivő diplomáciai mentességének felfüggesztéséről - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn az MTI-t.

Vida éjfélig kapott időt

Állítólag kedd éjfélig adott határidőt a miniszterelnök hétfőn Vida Ildikó számára, hogy pert indítson André Goodfriend ellen – ezt egy magas rangú fideszes forrás mondta lapunknak.

Vida megkapta az ultimátumot

Ha Vida Ildikó nem indít haladéktalanul pert az Egyesült Államok ügyvivőjével szemben, akkor le fogom váltani. Ha pedig megindul a per, és Vida bűnösnek bizonyul, akkor bezárják, azonban ha hamis a vád, annak is következménye lesz” – hangoztatta Orbán Viktor hétfőn a parlamentben az azonnali kérdések és válaszok órájában az MSZP-s Bárándy Gergely „Ki hazudik a kitiltási ügyben?” felvetésére reagálva.
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>