A hódmezővásárhelyi önkormányzat vezetésével megbízott alpolgármester, Novák Imre pénteken pecséttel lezárta az állásából felfüggesztett Rapcsák András polgármesteri irodáját.
Robert Rubin amerikai pénzügyminiszter az egyik vezető amerikai lap szerint egy kongresszusi bizottság előtt hangot adott azon gyanújának, hogy Oroszországban "nem helyénvaló módon" használták fel annak a 4,8 milliárd dollárnak a nagy részét, amit tavaly nyáron kaptak a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF).
A hódmezővásárhelyi közgyűlés azzal egy időben, hogy fegyelmi eljárást indított Rapcsák András polgármester ellen és állásából felfüggesztette, ad hoc bizottságot bízott meg az önkormányzat ingatlanügyeinek kivizsgálására.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság rendkívüli közgyűlésének első napján ugyan kizárt a soraiból a vesztegetési ügybe keveredett tagok közül hatot, de John McCain amerikai szenátor keményebb fellépést ígért arra az esetre, ha a NOB leendő lépései nem lesznek elég határozottak.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság csütörtöki rendkívüli közgyűlésén a testület döntött a további olimpiák pályázati rendszeréről, a helyszínek kijelölésének jövőbeli módjáról, valamint egy etikai bizottság létrehozásáról.
Hogyan fordulhat elő, hogy a Postabank előző vezetősége idején vezetett könyveket vizsgáló három nemzetközi auditor közül a KPMG Hungária és az Ernst&Young (E&Y) jóval nagyobb veszteséget tárt fel, mint a Deloitte&Touche (D&T)? E tekintetben perdöntő lehet az az úgynevezett teljességi nyilatkozat, amelyben a Postabank előző vezetősége adott képet 1997-es pénzügyi helyzetéről a D&T-nek.
A Főpolgármesteri Hivatal korrupcióellenes átvilágításáról készített jelentés olyan tévedéseket, esetenként egyenesen sértő megállapításokat tartalmaz, amelyek megkérdőjelezik az anyag komolyságát.