language

Kulcsszavak:

élelmiszeripar highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

5 MILLIÁRD ÁFÁT CSALTAK HÚSKERESKEDŐK

Ötmilliárd forint adót csalt el egy húskereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoport. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói harminchárom embert hallgattak ki gyanúsítottként. 600 milliós vagyont zároltak, házat, kocsikat, ékszereket foglaltak le.

1200 OLDALON VÁG VISSZA HORVÁTH ANDRÁSNAK A NAV

Az adóhivatal közzétette annak a vizsgálatnak az anyagát, amelyet egy hétvége alatt végzett azután, hogy a volt revizor előállt híres zöld dossziéjával. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a NAV Horváth egyetlen megállapítását sem találta megalapozottnak, őt magát pedig jogosulatlan adatlekéréssel is gyanúsítja.

A BUNGE TAGADJA A CÉGET ÉRT VÁDAKAT

A Bunge Zrt. nem áll semmilyen áfacsalással összefüggő vizsgálat alatt, és mindenben eleget tesz a magyarországi adózási követelményeknek - reagált a napokban megjelent, szerinte valótlan állításokra a cég. Állításuk szerint az elmúlt öt évben 3,5 milliárd forint társasági adót és több mint 11 milliárd forint egyéb adót és járulékot fizettek be a magyar államkasszába.

ÖNSZERVEZŐDÉSBEN SEGÍT A KORMÁNYNAK A BÉKEMENET ALAPÍTVÁNYA

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a jogalkotásban is segít majd a Földművelésügyi Minisztériumnak (FM). A szerződés aláírását követően a CÖKA együttműködési megállapodást írt alá a Coop-Hungary Zrt.-vel és a CBA Kft.-vel is.

Az LMP a nemzetbiztonsági bizottság előtt faggatná a NAV-elnököt

Lehet, hogy Vida Ildikó azért nem válaszol a kérdésre, mert nem is érintett – vélekedett a Miniszterelnökséget vezető Lázár János a Parlamentben a nap egyik topsztorijáról.

Újabb áfacsalás: Az áruházláncok megússzák

A szlovák adóhatóság információi alapján bukott le egy cukor- és étolaj-kereskedelemmel foglalkozó magyar cég idehaza. Bár a reális árnál 20-30 forinttal olcsóbb cukor ezúttal is áruházláncok polcain landolt, velük szemben tehetetlen az adóhivatal.

Dokumentum bizonyítja: Állított le vizsgálatot a NAV-elnök

Tényleg burokban születtek azok a cégvezetők, akiknek a vállalkozását kiemeltté nyilvánítja az adóhivatal. Legalábbis ezt sugallja az a dokumentum, amelyet az Átlátszó.hu ismertetett. Az előnyös státust több mint 1300-an élvezik. Az adóhivatal elnöke több esetben is leállította a velük kapcsolatos vizsgálatot.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>