language

Intézmények:

Ökotárs highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>

Ebben a magyar-norvég meccsben utóbbiak állnak nyerésre

Megszüntette a nyomozást a Norvég Civil Támogatási Alap elosztását koordináló Ökotárs Alapítvány ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága, mivel "a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható eredmény".

Felfüggesztették a felfüggesztést: ismét van adószáma az Ökotársnak

És konzorciumi partnereinek, az Autonómia Alapítványnak és a DemNet Alapítványnak. Legalábbis átmenetileg, amíg tart a pere a NAV-val.

Új vizsgálatokat kaptak a nyakukba a norvég alapos civil szervezetek

Két támogatott szervezetnél a NAV, kettőnél az ügyészség indított újabb eljárást. Ez már a sokadik ügy a norvég pénzt osztó és az azt költő szervezeteknél, szinte már követhetetlen, hány eljárás folyik ellenük. Az Ökotárs vezetője nem árulta el, melyik szervezeteknél van új vizsgálat.

Feljelentették a kormányellenes tüntetőket a pénzügyeik miatt

Több adományt gyűjtöttek össze a kormányellenes tüntetések szervezői, mint amennyit aztán elköltöttek, de mit kezdtek a maradékkal, adóztak-e például utána? Tényi István szerint ezt vizsgálni kell, úgyhogy az V. kerületi ügyészséghez fordult.

ITT A KORMÁNY VÁLASZA, MIÉRT AKARJA ÖSSZEÍRNI A CIVIL SZERVEZETEKET

Egész Európában előfordul, hogy liberális és szélsőjobboldali szervezeteket amerikai vagy orosz pénzből támogatnak. A kormány szerint ezért lenne logikus összeírni a külföldi finanszírozással működő, az állampolgárok véleményét befolyásoló egyesületeket. Külföldi pénzeket egyébként jobboldali szervezetek is kapnak, például a Fidesz pártalapítványa is.

A Norvég Civil Alap követeli a KEHI jelentésének megküldését

Csak a sajtóból, illetve a kormány honlapján közzétett adatokból értesültek a Norvég Civil Támogatási Alap lebonyolításában részt vevő civil szervezetek a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatainak őket érintő eredményéről. Azt kérik, a Kehi küldje meg nekik is a jelentést tartalmazó dokumentumokat.

Rogán szerint lehet, hogy vicc az amerikai korrupciós vád

A frakcióvezető kéri, hogy az amerikai hatóságok bizonyítsák a beutazási tilalom kapcsán felmerült korrupciós vádakat. André Goodfriend úgy nyilatkozott, a beutazási tilalom és a korrupció két különböző ügy, és a nevek nem tartoznak a nyilvánosságra.
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>