language

Lapok:

Intézmények:

West Hungária Bau (WHB) Építő Kft. highlight_off

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

West Hungária Bau (WHB) Építő Kft.

A West Hungária Bau (WHB) Kft. 1991-ben alapított építőipari vállalat. Műemlékek felújításától kezdve az ipari, kereskedelmi és logisztikai létesítmények át a sport-, oktatási-, és egészségügyi létesítmények építési munkáival foglalkoznak. A 2010-es évek óta nagy volumenben nyernek állami beruházásokat. 80 százalékos tulajdonosa Paár Attila vállalkozó.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Az EU-elnökségre hivatkozva költ furcsán 4 milliárdot új bútorokra a Pénzügyminisztérium

Tovább drágul a Pénzügyminisztérium Várba költözése, ráadásul nem bútorokkal foglalkozó cégek kapják meg a feladatot, hogy bútorokat szerezzenek be az új épületbe.

Ha csak egy is, de épül börtön Magyarországon, bár közbeszerzés nélkül és ismerős céggel

Speciális mentesítés alapján, közbeszerzés nélkül építheti mintegy 50 milliárd forintból a NER egyik kedvenc építőipari cége az új csengeri börtönt. Pénzhiány miatt alighanem az ígért hat új börtönből csak ez az egy épül meg, miközben a meglévők túlzsúfoltak.

A Gellért Hotel megvételén már senki sem lepődik meg: megnéztük, milyen szállodabirodalma lett mára Tiborcz Istvánnak

Bemutatjuk, hogyan vált a kormányfő vejének cége hét év alatt a magyar turisztikai piac megkerülhetetlen szereplőjévé.

Közel 70 milliárdért fejleszti a Testnevelési Egyetem kampuszát Mészáros Lőrinc vállalata

Sikerrel zárta 2021-et a ZÁÉV, sikerrel nyitja 2022-t is. Ahogy halad az uniós közbeszerzési értesítő a tavaly év végi tendernyertes hirdetmények közzétételével, úgy lesz egyre izmosabb Mészáros Lőrinc cégbirodalmának decemberi nyeresége. A kedden kikerült újabb bejegyzés szerint ugyanis Mészáros ZÁÉV Építőipari Zrt.-je vitte a Testnevelési Egyetem kampuszfejlesztésének második ütemét, nem kevesebb, mint 69,7 milliárd forintért.

Az előírtnál kevesebb parkolóhellyel épülhet fel a kajak-kenu akadémia

A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémiát korábban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították. A beruházást Tiborcz István üzlettársának érdekeltsége nyerte el.

800 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert a NER a koronavírus-válság alatt

Miközben a világ a koronavírus-járványra figyelt, a nagy NER-építőcégeknél ment tovább az élet, mint a vírus előtt. Szíjj László, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Paár Attila társaságai a válság kezdete óta mintegy 800 milliárd forintnyi tenderen szerepeltek sikeresen, de nemcsak innen érkezett pénz, több támogatási programban is jutottak nekik források, bár ezek aprópénznek tűnnek az állami megbízások mellett.

1 miiliárd pluszt adott a kormány az új Bozsik Stadionra

A Budapest Honvéd focicsapatnak hamarosan elkészül az új otthona, a beruházásra most több mint egymilliárd forint többlettámogatást adott a kormány. A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében már korábban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítették a Budapest Honvéd focicsapat épülő új stadionját, a Bozsik Stadiont. Az építésről még 2014-ben döntött a kormány, majd 2018-ban egy kormányhatározat keretében biztosítottak rá 9 milliárd 350 forintot. A most megjelent Magyar Közlönyben egy ezt módosító határozatban azonban úgy döntenek, ezt az összeget 10 milliárd 520 millióra emelik, tehát több mint egymilliárd pluszt ad a stadionra a kormány az idei költségvetésből erre.

Pénzesőben fürdik a NER: 14 infografika arról, mekkora üzlet Orbán Viktor családtagjának és a Fidesz barátjának lenni

A NER-hez kötött legismertebb vállalatok Orbán Viktor kormányra kerülése óta akkorát növekedtek, amekkora emelkedést csak ritkán látni. Mészáros Lőrinc cégei mellett látványosan kilőttek az Orbán Viktor családjához, valamint Andy Vajnához, Garancsi Istvánhoz, Szíjj Lászlóhoz, és Paár Attilához köthető társaságok is. A számokat látva nehezen hihető az, hogy Magyarországon piacgazdaság működik.

Közelíti a Duna Aréna horrorárát az új Pénzügyminisztérium

40 milliárd forintból az építészszakma tiltakozása mellett egy pár éve felújított épületet alakítanak át, hogy úgy nézzen ki, mint 1905-ben. Mondjuk, akkor senkinek sem tetszett. A Mátyás-templom szomszédságában, a Szentháromság tér 6. számnál fekvő épületet, 2016-ban szemelte ki a kormány az akkor még nemzetgazdasági minisztérium leendő székhelyéül.

Cifra palota: nem vesződik a PM tenderekkel, okosba' tervezteti új, várbeli székhelyét

Kis magyar abszurd, amelyben 40 milliárd forintból az építészszakma tiltakozása mellett szétvernek egy pár éve felújított épületet, hogy az úgy nézzen ki, mint 1905-ben, amikor senkinek se tetszett. Közel egy éve kész kellene lennie, de ha minden jól megy, jövő hónapban már elkezdhetik végre a tervezését – egy milliárdos közbeszerzést átugorva.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>