language

Kulcsszavak:

kultúra - művészet highlight_off

Intézmények:

ZÁÉV Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Dömötör listája: kormányközeli cégekhez vándorolt a kulturális felújításokra szánt források több mint fele

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára nemrég egy 50 tételből álló listát tett közzé arról, hogy milyen kulturális beruházásokat köszönhet az ország a Fidesz-kormánynak. A parlamenti képviselő ezzel szándékozott bizonyítani, hogy sokat tesznek a magyar kultúra védelméért és erősítéséért. Megnéztük ezért a felsorolt beruházások költségét, valamint azt, hogy mely cégek voltak a kivitelezők. A fellelhető dokumentumok és cikkek alapján az említett ötven beruházás összesen 255 milliárd forintot tesz ki, miközben csak a Puskás Aréna 190 milliárd forintba került. Az is kiderült, hogy a megbízások jelentős része és az arra fordított állami adóforintok több mint fele kormányközeli cégeknél landolt.

Szeszfőzdére, budira és a mari házra is jut a közpénzmilliárdokból

Három lépésben újul meg a Göcseji Falumúzeum, az állam eddig nettó 3 milliárd forintot áldozott a fejlesztésekre. A kivitelezésre a már jól ismert kormányközeli cégek jelentkeztek. A Mészáros-féle ZÁÉV az első körben alvállalkozóként, a másodikban fővállalkozóként nyert, és bevonta a munkába a Magyar Építő Zrt.-t. Annak egyik tulajdonosa, az Épkar Zrt. így hiába maradt alul kétszer is, közvetve mégis profitálhat a beruházásokból. A Szabadics Zrt. sem panaszkodhat: ők a Dunántúli Magasépítő Kft.-vel közösen vehetik ki részüket a munkálatokból. Utóbbi több szálon is kapcsolódik a ZÁÉV-hez.

Most 3,9 milliárddal drágult az új Néprajzi Múzeum, a végösszeg már közel 40 milliárd

2019-ben nyerte el a ZÁÉV Zrt. és a Magyar Építő Zrt. a Városligetbe álmodott Új Néprajzi Múzeum kivitelezését nettó 26 milliárd forintos ajánlattal. Ez az összeg először 32 milliárdra drágult, majd 35-re, most pedig kiegészítő munkákra további 3,9 milliárdot kaptak a kivitelezők. Az új múzeum ára ezzel elérte a nettó 39 milliárd forintot – és még nincs kész, tehát lehet majd akár még ennél is több.

Népnemzeti élményközpont 30 milliárd adóforintból – drónvideón mutatjuk a lakiteleki Hungarikum Ligetet

Nemcsak 30 milliárd forint közpénz, hanem rengeteg fantázia is kellett a Hungarikum Ligethez, ami Lezsák Sándor, az országgyűlés fideszes alelnöke, költő fejéből pattant ki: turul alakú lovarda, kunhalommal fedett borkatedrális, footgolf pálya, wellness hotel, csodaszarvas alakú úthálózat, hungarikumok háza planetáriummal. Személyesen Lezsák Sándor vezetett minket körbe Lakiteleken, ahol drónvideó segítségével a magasból is megnéztük az elkészült és folyamatban lévő beruházásokat. Kiderítettük, hogy a négycsillagos Hungarikum Szállodát Mészáros Lőrinc érdekeltsége építi fel egy szegedi politikus cégével közösen, bruttó 10 milliárd forintból. Azt is megtudtuk, hogy a Kárpátia Rendezvényház bruttó 3,4 milliárdba fog kerülni, és egy 400 milliós napelempark is készül. A Hungarikumok Háza pedig bruttó 1,3 milliárd forintból épült fel, és még egy planetárium is befért.

Szerény százmillióval drágult a Néprajzi Múzeum tervezése

Egy kábelhálózat miatt előbb a gépészeti tervet rajzolták át, majd az épület terveit is. A múzeum még sehol, a tervezési költség megközelíti a kétmilliárdot.

400 millióval drágul a Csiky Gergely színház felújítása

Már tavaly el kellett volna készülnie a kaposvári Csiky Gergely színháznak, amelynek a felújítását 6,9 milliárd forintért nyerte el a stadionmágusként is emlegetett Záév Zrt. Mostanra azonban kiderült, hogy ennyiből mégsem jött ki, és 7,305 milliárd forint + áfa lesz a cech. A munkákat a mostani dokumentum szerint 2019. július 31-ig kell befejezni.

A stadionmágus ZÁÉV 25,9 milliárdért építi fel a új Néprajzi Múzeumot

Azt eddig nem lehetett tudni, hogy a gyakorlatilag félig a föld alatt lévő épületet ki húzza fel. A Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött dokumentáció alapján ez is eldőlt: a múzeum és a látogatóközpont felépítését 25 milliárd 970 forintért a ZÁÉV Zrt.-re bízzák.

A pécsi sörbártól a kaposvári miniszteri biztosságig: Fülöp Péter színházmenedzseri karrierje

A pécsi vendéglős felemelkedésének története igazi gyöngyszem, még a csodálatos NER-karrierek világában is. Miniszteri engedéllyel hosszabbítgatott, ideiglenes igazgatói megbízással megszerzett szakmai tapasztalat, amivel már teljesíthető a „rendes” megbízás feltétele, majd még egy ugrás a színházvezetéstől a miniszteri biztosságig – mindezt három év alatt. A 32 éves Fülöp Péter pályaképe.
Találatok: [9]  Oldalak:   1