language

Kulcsszavak:

tanulmányírás highlight_off
zsarolás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Válságmenedzserek

Ki a francot érdekel ma már a Hagyó-ügy? Szinte minden tárgyalási tudósítás után fölteszi valaki ezt a kérdést. Az eljárás koncepciós perként fog véget érni valamikor, valahol – akár elítélik végül a főbb vádlottakat, mint hasonló helyzetben Zuschlag Jánost, akár felmentik őket, mint Hunvald Györgyöt. Katarzis nem lesz – vagy a jog sérül, vagy az igazság, de legvalószínűbben mindkettő.

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.

Hagyó-ügy: sokat markoltak, keveset fogtak

Két és fél év nyomozás után a napokban vádat emelhet az ügyészség a BKV-val kapcsolatos ügyekben.

Elutasították Hagyó fellebbezését - Február közepéig előzetesben marad

Jogerős Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatásának meghosszabbítása, a Fővárosi Bíróság ugyanis elutasította a korábbi politikus fellebbezését.

Bíróság elé áll a volt BKV-vezér

Újabb eljárás indult Balogh Zsolt ellen; a BKV volt megbízott vezérigazgatójának rágalmazás miatt kell bíróság elé állnia, de a tárgyalás időpontját még nem tűzték ki - értesült lapunk.

Hagyót már zsarolással is gyanúsítják

A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt 2010. május 21. napja óta nyomozó főügyészség újabb bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki Hagyó Miklóst hétfőn.
Találatok: [6]  Oldalak:   1